vissza

5. What's happening to me? - Mi történik velem?

Valamelyik flamingói este, amikor már nagyon untam magam, eszembe jutott a suli.

- Kiírtunk, családi okra hivatkozva - legyintett apu.

- Ez tök oké, meg minden, de hogyan fogok felzárkózni?

- Ne aggódj, a te eszeddel nem lesz nehéz - mosolygott rám anyu. Utáltam ezt a választ.

Persze, szüleimnek könnyű volt. Anyu lenyúlta az irodai munkájához kellő aktákat, apu meg otthoni munkán volt, így azt hozhatta magával.

- Hol a laptopom? - morogtam.

- Thane elvitte, hogy kiirtsa a vírusokat.

Teljes letargia vett erőt rajtam. A mobilomon és a tévén kívül el voltam zárva a civilizációtól - SMS-ekre válaszoltam teljes átéléssel, mivel telefonálni utáltam, és ezt mindenki tudta.

Nagyon unatkoztam olyan egy hét múlva, szüleimből semmi újat nem tudtam kihúzni, így két kedves flamingói barátnőmnek írtam, lenne-e kedvük egy csajos napra szombaton. Azonnal belementek, így "reggel" tízkor elindultam a belvárosba. A szőke, pici, kellemesen nőies Sophie, és a vörös, nálam magasabb, modell-alkatú Christine már hiányoztak.

Nyakba-ugrás, ölelkezés, puszi-puszi, szokásos kérdések egy padon ülve, fagyizva, és már mentünk is egy bevásárlósétányra.

- Na, és vannak jó pasik újabban Forks-ban? - érdeklődött Sophie; angyalarcán aranyos vigyor terült, el amint átvágtunk egy férfi részlegen az egyik boltban.

Nem akartam Jake-ről beszélni, de vállvonogatásom feltűnt Chrissynek, és megböködött.

- El ne titkold! - figyelmeztetett viccesen. Nagyot sóhajtottam, majd mutattam egy képet Jake-ről. A mobilomban őriztem egyet róla, nemrég készült.

Barátnőim felnyüszítettek, és áradozni kezdtek róla. Mit ne mondjak, nem sok olyasmit mondtak, amiben ne lett volna igazság, de az eladók furán néztek ránk, így inkább kivezettem őket a boltból.

- Van még róla képed? - kérdezte azonnal Chrissy, és el sem akarta engedni a telefonomat.

- A bálon készült egy, helyben el is kértük, meg egy kicsinyítettet is... csak ez van nálam - vettem elő a fotót pénztárcámból, s a lányoknak határozottan elállt a lélegzete.

- A pasid?! - horkant rám Chrissy.

- Nem t'om.

- Hogy-hogy nem tudod? - pislogott rám Sophie, mire beadtam nekik, hogy lesmárolt, majd úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. A vérfarkasos dologról mégse beszélhettem nekik.

Azonnal elkezdték mindennek elhordani, én meg csak bólogattam, növekvő bűntudattal, hogy így elvágtam a Jake iránt érzett szimpátiájukat - bár tisztában voltam vele, hogy miattam szidják, egyébként jó pasinak tartják.

Vettem egy fekete csípőfarmert, egy új edzőcipőt és egy atlétának kinéző, fehér felsőt, a felirattal: "Queen of Your Heart". A felirat fekete volt, a felső egyéb díszektől mentes, így azonnal a szívemhez nőtt.

- Majd bemutathatod Jacobnak - kuncogott Chrissy; a legszívesebben leütöttem volna.

Kora délután beültünk ebédelni egy gyorsétterembe, és a salátám felett felvetettem az ötletet, mi lenne, ha moziznánk egyet. Egyeztettük pénztárcáink, és miután volt rá pénzünk, a mozi felé vettük az irányt.

Ígéretes című filmet választottunk, amiről még egyikünk sem hallott egy szót sem, és popcornnal meg pepsivel felszerelkezve beültünk a terembe. Mit ad ég, hát nem egy vámpíros-vérfarkasos film volt?! De. És ki volt a jó? Mindkettő. És kikről szólt úgy alapjában a romantikus szál? A vérfarkasról és emberi kedveséről.

Cöh.

- Jaj, ez úúúúgy tetszett! - lelkendezett Chrissy, mikor kiértünk a szabadba, és Sophie is csatlakozott hozzá. Mikor nem szóltam, és rákérdeztek, biztosítottam őket, hogy nagyon jó és "élethű" film volt. Nevettek; fogalmuk sem volt róla, mennyire komolyan gondolom ezt.

- Amúgy... - gondolkozott el Chrissy. - Milyen egy indiánnal smárolni?

- Mi va'?! - akadtam ki, és kis híján kiköptem az innivalómat. Azt hittem, csak a filmekben van ilyen, de nem.

És csak Chrissy tud ilyen hülyeséget kérdezni!

- Mármint - kezdte magyarázni barátnőm -, olyan karakteres arcuk meg széles szájuk van, meg ilyesmi...

- Ugyanolyan, mint bármely más karakteres arcú, széles ajkú sráccal - feleltem, kiguvadt szemekkel bámulva rá.

- Jó-jó, csak kérdeztem! - mentegette magát behúzott nyakkal. Sophie halkan kuncogott, és a lehetetlen helyzeten nekünk is nevetnünk kellett.

Flamingói tartózkodásom alatt még jó párszor összefutottam a lányokkal, bejártam a volt sulimba, és részt vettem egy osztálybulin is, amit volt diáktársaim csak a tiszteletemre rendeztek. Ne gondoljatok nagy pasizónak, de ott megpróbáltam flörtölni néhány helyes, kezdeményezőkedvű fiúval - nem volt az igazi. Mindig eszembe jutott Jake, de ezen kívül nagyon jól szórakoztam.

Kivéve egy jelenetet.

Mosdóba mentem - házibuli volt -, és mikor nyitottam volna az ajtót, szédülés jött rám, így nekitámaszkodtam a falnak, lassan lecsúszva a tövéig. A hideg és a meleg felváltva futkosott rajtam, szemem játszott velem, kivert a víz, mint a karambolkor... Néha egyszerre tombolt fejemben a buli minden hangja, másszor mintha megsüketültem volna. Rövidebb ideig tartott, mint az autóban, de mivel tudatomnál maradtam, sokkal-sokkal hosszabbnak tűnt.

Dörömböltek az ajtón, így előbb remegő lábbal kinyitottam azt, majd botladoztam is, jéghideg vízzel mosni arcot.

- Rain, jól vagy? - kérdezte törékeny Annie barátnőm, a házigazda. Mosakodás közben bólintottam; valahogy nem érdekelt, épp most dörgölöm le a sminkemet. - Mi történt? Olyan fehér vagy.

- Indulás előtt kakaót ittam - füllentettem hirtelenjében. Olyan vega voltam, aki eszik megtermékenyítetlen tojást és iszik tejet, így nem akadhatott fenn ezen. - Tudod, mennyire érzékeny a gyomrom mindenféle tejtermékre. Meg közeledik a havi is...

- De már jobban vagy? - simogatta meg hátam Annie.

- Azt hiszem - sóhajtottam, megtörölve arcom, és máris kulturáltabban éreztem magam.

- Gyere, újrasminkellek - ajánlotta fel Annie, és készségesen követtem emeleti szobájába.

Ezt a "bakit" elmeséltem apunak, aki csak legyintett, anyu meg bemesélte nekem, hogy ennyi idős korában neki is voltak ilyen tünetei, a havi baj környékén, mikor ideges volt... Most tényleg stimmelt a havi - nem úgy a karambolkor. Mikor ezt megemlítettem, anyu vállat vont, majd emlékeztetett, hogy tesómnál is voltak ilyen rosszullétek. Na ja, de nála Carlisle vashiányt állapított meg, és vörös kis tablettákat szedett.

Vegyes érzelmekkel ültem repülőre a két hét kényszerpihenő után. Úgy tűnik, a kettes szám kísérteni fog egy darabig.

Mondtam már, hogy utálok repülni? Mert így van. Csak költözéskor tudtam kikönyörögni, hogy kocsival menjünk, ne csak hozzák utánunk, egyébként sose sikerült. Gyűlöltem a bizonytalanságot, ami szilárd talaj vagy víz híján elfogott, amint a levegőbe emelkedett a gép. Fizikai értelemben sose voltam rosszul, lelkileg általában betege voltam egy-egy ilyen útnak. A repülést csak tandemugrásnál toleráltam, azt is csak egyszer próbálhattam ki. Az ide utat azért nem hisztiztem végig, mert volt min gondolkodnom, most azonban nem akartam, hogy bármi is eszembe jusson. Zenét hallgattam, így egy ideig sikerült lefoglalnom gondolataim - olvasni nem tudok mozgó járművön, felfordul tőle a gyomrom.

A mellettem ülő német férfi kérdezett valamit - tudta, hogy értem a nyelvét, az út elején beszélgettünk kicsit -, de nem hallottam, így kivettem a fülhallgatót, és hirtelen felerősödött minden "odakinti" hang. Tudatomba robbant ezernek meg ezernek tűnő szív dobbanása, a sustorgások, a hallgatott zenék, papír ropogása, elfojtott beszélgetés, hölgy méltatlankodása az utaskísérőnek...

Mire végre elült minden hang, az MP3-am a két ülés közé szorult be, én egyik kezemmel az előttem lévő háttámlába, másikkal a karfába kapaszkodtam, és lihegtem.

A német anyanyelvén aggódott értem, néha angolul is próbálkozott szegényes szókincsével, a légikisasszony vizes rongyot hozott, az előttem ülő kifacsarodva bámult rám, hátulról apu keze szorította a vállam.

- Ne aggódjanak - magyarázta megnyugtató hangon a nézőseregnek -, gyakran rátörnek ilyen rohamok a repülőgépen - majd lefordította még pár nyelvre, így nagyjából mindenki megértette, mit mondott.

Hagytam, hogy a stewardess megtörölgesse arcom, majd szó szerint megitasson. Ez segített, ugyanúgy, mint a múltkor is. Megnyugtattam a szomszédomat, hogy jobban vagyok, majd kijelentettem, hogy alszom kicsit. Kicibáltam az ülések közül a zenelejátszómat, feltettem a fülhallgatót, és lehunyt szemekkel, dobogó szívvel próbáltam rájönni, mi történik velem.

Féltem.

Valahogyan mégis elszundítottam, talán a roham vett ki belőlem erőt. Felkeltettek, mielőtt leszállt a gép, és búcsút vettem szomszédomtól. Néhányan jobbulást kívántak leszállásról, különböző nyelven aggódó tanácsokkal láttak el; mások rosszallóan ingatták a fejüket. Arcukra volt írva, mit gondolnak: hisztis csitri.

Tesóm jött értünk, aki szintén akkor ért a városba. Kivételesen autóval ment egyetemre, hogy elég cuccot vihessen, és ott is maradt, míg mi a nyaralónkban tartózkodtunk. Azt mondta, fél órát kellett ránk várni. és elpanaszolta, mennyire unatkozott ezalatt. És akkor még a csajok a hisztisebbek.

Kisült, hogy bár hétfő van, de valami vizsgaidőszak is, így Thane egy darabig otthon maradhatott. Engem bezzeg betoloncoltak utolsó órára, ami egy rajz volt, szóval értelme semmi. Diáktársaim letámadtak, így beadtam a mesét, hogy a lakásunk dolgait kellett elintézni, meg megnézni, kik akarják bérelni a nyaralónkat, és ki fog néha rájuk nézni, mit csórnak el.

Buszra menet a parkolóban kaptam el Edward és Bella tekintetét, és követeltem, meséljék el, mi történt. Bella - szintén első napja volt azóta az iskolában - azt mondta, a délután átmegy Billyhez, helyzetjelentést tartani, és akkor vár engem is; itt nem szívesen beszélne ilyenekről. Kénytelen-kelletlen beleegyeztem, hogy betegyem a lábam a Black-házba.

Apu azonban csak úgy egyezett bele, ha velem tart. Úgy tűnt, mégis félt az "éjszaka lényeitől".

Edward és Bella elmesélték történetüket, amivel senkit sem untatok. Lényeg: Victoria elől sikerült meglépniük, és Jacksonville-be mentek, Bella édesanyjához, ahol Edward ki se léphetett az ajtón; azt tettette, beteg.

Gondolom, Jacob hallotta már a történetet, mivel csak akkor került elő, mikor szólították. Nagy-mogorván, kissé kócos hajjal lemászott, végignézett a terepen, kimérten biccentett, és szót fogadva Billynek, ment is a konyhába, hogy üdítőt és bort hozzon.

Kevesen voltunk: rajtam kívül apu, Bella. Billy, Edward, Jake - így, mikor utóbbi segítséget kért, Bella megfogta a kezem, és igyekezett felhúzni.

- Gyere, segítsünk - mosolygott rám, és tápászkodtam volna, mikor apu és Billy egyszerre tették vállamra kezüket.

- Maradj - kértek tök egyszerre, így döbbent pislogással visszaereszkedtem. Bella értetlenül pislogott, de Jake morgására a konyhába ment.

Mikor megkaptam narancslevemet, teljesen beletemetkeztem, igyekezve kizárni a külvilágot. Ez olyan jól sikerült, hogy még idejében észrevettem a közeledő rohamot, és mikor sípolni kezdett a fülem, hirtelen belekapaszkodtam apu karjába.

- Apu, rosszul leszek - hadartam el, és már zsibbadt is a nyelvem.

Úgy éreztem, a ruha felsebezi bőrömet, minden szag és hang összeesküdött az ép elmém ellen. A roham sokkal agresszívebb, elsöprőbb volt az eddigieknél - de a legrövidebb is.

Mikor magamhoz tértem, vér ízét éreztem a számban - elharaptam a nyelvem -, felkarmoltam apu bőrét - Edward rohant ki a szobából -, karját még mindig szorongattam, és félig a padlón térdeltem, félig a széken ültem.

- ...nem kell - értettem meg apu hangját, és észleltem, hogy Jake-hez beszélhet, aki látóköröm szélén épp megtorpant.

Bella kisietett a konyhába, Billy kiabálta neki, mit hozzon.

Hangosan levegő után kaptam, apu innen tudta, hogy beszéltethető állapotban vagyok, és teljesen felhúzott a székre.

- Végy mély levegőket - kérte, és én engedelmeskedtem. Légszomjam múlni kezdett, szívverésem helyreállni. Apu a homlokomra tette kezét, majd a borogatást, amit Bella hozott. Szokás szerint hideg vizet itattak velem, miután kiköpették a vért. Apu hátrarázta, és egy Jake-től kért hajgumival hátrafogta arcomba tapadt sörényem. - Jobban vagy?

- Igen, köszönöm... - bólintottam erőtlenül, rekedtes hangon.

Apu csak ezután látta el saját kezén a karmolást.

- Sajnálom - suttogtam; csak rázta a fejét.

- Mi volt ez? - szólalt fel követelőző, enyhén gyerekes hangon Jacob. Utóbbi felhang valószínűleg Edward újbóli megjelenésének volt köszönhető.

Már nem éreztem nyelvemen a sebet.

Apu Billyre nézett, majd kitolta a konyhába, a többiekre parancsolva, hogy ne érjenek hozzám, és ne menjünk sehova. A konyhából kikiáltva tette hozzá, hogy ha a fiúk tolmácsolni merik, mik hangzanak el közte és Billy közt, utóbbi bizony ellátják a bajukat.

Edward és Jake ezentúl feszülten figyeltek, Bella pedig igyekezett megnyugtatóan mosolyogni rám.

A gondolataim valahol Floridában, a tengerben, búvárkodásnál, szörfözésnél, vízisínél szálltak. Mindet kipróbáltam, míg volt alkalmam, és mind megnyugvást hozott számomra pillanatnyi kétségbeesésemben.

Mire kiszabadultam kis világomból, láttam, hogyan megnyúlt Jake képe. Edward arca szoborszerű volt, mindenfajta érzelmet elutasított. Bella ritkábban nézett rám, inkább a fiúk arcát vizsgálta.

Valamiért ismét elcsíptem pár szót a másik szobában folyó beszélgetésből.

- Ezt hadd döntsem el én - így apu.

- Nem titkolhatod sokáig. Megérdemli, hogy tudja - közölte Billy.

- Lehet, hogy megérdemli, de míg csak van kiskapu, nem akarom újraalkotni az önképét és szétrombolni a személyiségét - morrant fel apu. - Majd megbeszélem Aislinggel és Thane-nel. Csak akkor próbálok meg beszélni vele, ha ők is jóváhagyják, és hárman se látunk más lehetőséget.

- Ne húzd-halaszd sokáig. A végén még pont emiatt sodródik veszélybe, és amúgy is, Thane is ennyi idős korában szerzett tudomást róla. Remélem, a hallgatózók nem sokat értettek ebből, és csak Rainnel együtt, vagy inkább utána tudnak majd meg mindent.

- Mi mindent...? - suttogtam, miután a diszkrét letolásra Edward és Jacob egyszerre húzták félre szájukat. Halk kérdésemre azonban mindhárom szobában tartózkodó rám meredt.

Apu ezután már ki is tolta Billyt, és rám nézett. - Tudsz járni? Hazamehetünk?

Mintha álmodnék, úgy bólintottam. Kis segítség kellett a feltápászkodáshoz, és apu azután is támogatott, egészen addig, míg autóba nem ültünk.

- Mi van velem? - motyogtam, mikor ráeszméltem, hogy egy ideje már autókázunk. Totál taccsra vágódtak az idegeim és a szívósságom.

- Hamarosan megtudod, kincsem... - ígérte csendesen apu, mereven az utat nézve. Szeme éppen az ég kékjéből hajlott az óceán sötét színe felé.

Nem volt olyan hamarosan az a hamarosan. Ugyanis bealudtam a kocsiban.

Másnap délben keltem, szójás milánói illatára. Korgó gyomromra tettem kezem, és lesiettem kajálni.

- Rain - mosolygott rám anyu, és csókot nyomott fejem búbjára, majd tálalt is.

Eszembe se jutott a tegnapi nap, se az, hogy iskolában kéne lennem. Jó étvággyal befaltam a tésztát, és bedőltem a tévém elé. Bátyám gépezett a szobájában - a morbid játék hangjai néha beleszűrődtek az én romantikus vígjátékomba.

Akkor kaptam gyanút rá, hogy nincs minden rendben, mikor anyu elment a szobám előtt, és aggódva bepislogott.

- Jól vagy, kislányom?

Jó ég, ha így becéz, gáz van.

- Igen, köszi - feleltem megrökönyödve.

- Biztos? - Bólogattam. - Apu hamarosan hazaér, csak kutatási anyagot vesz ki a könyvtárból.

Erre is rábólintottam, és nagy szemekkel néztem anyu hűlt helyére, mikor elvonult mosni.

Rövidesen megjelent a bátyám is, mellém döglött másfél személyes ágyamra, hogy mindketten félig lelógtunk róla, és kézen fogott.

- Mi bajod van? - leltem rá rövidesen hangomra és gúnyosságomra, de csak kedvesen rám mosolygott.

- Minden rendben lesz, hugi - nyugtatott meg, én meg csak ennyit bírtam kinyögni:

- Kösz...

Biccentett, homlokon csókolt - amit sose szokott, puszit is csak akkor ad, ha hosszú ideig nem látjuk egymást, vagy valamilyen ünnepi alkalom van -, és visszament a hülye kis számítógépes játékához.

Kicsit kényelmetlenül éreztem magam ennyi jó szándék és aggódás láttán, de a jó film ezt feledtette velem, így teljesen ellazultam, mire apu hazaért. Azaz, érkezését meg se hallottam, csak azt, mikor a film vége után egy fejezettel - ugyanis elkezdtem olvasni - anyu kiáltott fel tesómért és értem. Egyszerre siettünk le a lépcsőn, és Thane ismét a kezemet fogta.

Leültünk a konyhaasztal köré - tesóm még mindig szorongatta a mancsomat -, és apu gondterhelt, ám szép világos íriszeibe nézve elfogott a félelem.

- Ne izgulj - szólalt meg csendesen anyu, mintha tudná, hogyan felment a vérnyomásom.

Pislogtam kettőt, de nem szóltam semmit - viszont rendesen belekapaszkodtam Thane kezébe, aki innentől még szorosabban tartott. Mind fizikai, mind lelki értelemben ő jelentette az én támaszomat.

- Rain - kezdte apu, miután hosszú ideig hallgatott, és fájdalmasan mély levegőt vett. - Gondolom, magadon is tapasztaltál furcsaságokat, és rajtunk is...

Ha valami öröklődő halálos betegségünk van mindannyiunknak, sírva fakadok - határoztam el.

- A rosszullétek nevezhetők furcsaságnak? - szúrtam közbe, de csak azért, hogy oldjam a gombócot a torkomban.

Apu kényszeredett, pillanatnyi mosolyra húzta a száját. - Meglehetősen. És nyilvánvalóan fogalmad sincs róla, miért vannak ezek.

- Hát nincs - szúrtam közbe, de Thane megszorította kezem, így innentől jobbnak láttam hallgatni, mint hal az akváriumban.

- Mind emlékszünk arra, mikor Thane-nek is voltak ilyen rohamai; akkor Carlisle nyitotta fel szemünket a valódi okra, de a "publikumnak", neked is, Rain, azt adtuk be, hogy vashiányos rosszullétekről van szó. Ezek pár hét alatt elmúltak, hála a Carlisle által adott gyógyszeradagnak, amit többet meg se kellett ismételni. Stabilizálta Thane szervezetét.

Anyu felállt, retiküljéhez lépett, és egy levél orvosságot szedett ki belőle, amit leülve elém csúsztatott, egy pohár víz kíséretében.

- Vedd be - biztatott, és apu és tesóm bólintására engedemeskedtem, bevettem egy kapszulát.

A nyelés után pár pillanatra vérízt éreztem a számban, mint mikor kaparó torokkal ébredtem. Krahácsoltam, de Thane megnyugtatott, hogy a fura íz "jár" a bogyóhoz. Hamarosan jobb lett a közérzetem, és apu csak ekkor folytatta:

- Panaszoltad, hogy kiélesednek az érzékeid a rohamok alatt. Ez egy előképe annak, ami történni fog veled... - Szívem feldübörgött. - ...de ne aggódj, nem fog fájni, sőt, az már kellemes lesz. Nos, Rain, lassan szinte mindent tudsz a vámpírokról és a vérfarkasokról - tért el a témától apu, és ujjait összefűzte, miközben az asztalra könyökölt.

- Amit mondtak, azt megjegyeztem - feleltem kitérően.

- Nos, mi nem egészen úgy szereztünk tudomást a létezésükről, ahogyan azt beadtam neked.

Elkerekedett szemem, elnyílt a szám.

- Hazudtatok?!

- Muszáj volt... - csitítgatott anyu.

Bátyám újra megszorította kezem, és ismét elcsendesedtem - akarva-akaratlanul.

- Ahhoz, hogy idő előtt ne kerülj veszélybe, se idő után - játszott a szavakkal apu -, most kell mindenről tudomást szerezned.

- De Billy már miért tudja? - szakadt ki belőlem. - Rólam van szó, és Billy... - Thane megszorította a kezem, a nyelvem a cica vitte el, képletesen szólva.

- Egyértelmű, hogy ő és Carlisle tudnak mindenről. Az elejétől kezdve csak bennük bízhattunk.

De hát nyögjed már ki, hogy mi van! - dörögtem, persze csak magamban, és szívem hevesen vert dühömben és elkeseredésemben.

Anyu szánakozva nézett, apu pedig újabb mély levegőt vett, mire szólni tudott volna.

Idegeim pattanásig feszültek, és annyira koncentráltam apu mondandójára, hogy majd' beleszakadtam - de a nagy vallomás késett...

vissza