vissza

XI. Árnyékok

  - Tízen voltak legalább, de csak kettőt kaptunk el - jelentette Havoc fél órával később.

 Roy még mindig a kertben állt, pár beosztottja azokat az alélt őröket élesztgette, akiket Haseto bokorban küldött, hárman-négyen pedig a terepet fésülték át. Az Elric fivérek felettesük közelében álltak, Al kezén kesztyű, Ed sebein kötés.

 - Kihallgatták már őket? - kérdezte a Führer komoran.

 - Nem beszélnek - vont vállat érdektelenül Havoc.

 Ed elnézett Nick felé. A lány rövid beszámoló után egy fa takarásába sétált és némán, szinte vakon nézett maga elé. Semmi sem árulkodott róla, hogy látja is, amit bámul. A sebeit sem engedte kitisztíttatni, egy erőtlen kézmozdulattal elutasította az ajánlatot. Ed észrevette, hogy Al is a megtört tekintetű nőt figyeli.

 Nick pedig továbbra is néma csendben, száraz szemmel meredt a semmibe…

 A Elric fivérek elutaztak. Vissza Münchenbe, egy hónapra. Alt enyhe lelkiismeret-furdalás kínozta, amiért csak úgy otthagyták Shambalában Nicket. Ed viszont azon a véleményen volt, a lánynak egy kis nyugalomra van szüksége, hogy gondolkozhasson a történteken. Roy, látva, hogy alkalmazottja mennyire kiborult, két nap szabadságot adott neki. Riza vele ellentétben inkább még több munkát adott volna a nőnek, hogy ne legyen ideje gondolkozni.

 Nick nem tudta, melyiküknek van igaza, de abban biztos volt, hogy neki akarnak jót. Visszautazott szülőfalujában, Schattenburgba. Sehol máshol nincsenek olyan napjelenségek és éjszakák, mint ott.

 Nick egy kiugró szirten ült a Schwarzersee nevezetű tó felett, ahol a Dunkelbach patak az állóvízbe folyik, és térdére hajtott állal figyelte a naplementét. Visszagondolt az elmúltra. Még most is fájt a homloka, ahol Haseto hozzáért. Miután feltérképezték a kertet, az épületet és a környéket, és megállapították, hogy biztonságos, a veszély elmúlt, folytatódott a bál. Végül is állítólag egészen jó buli kerekedett, de Roy ragaszkodott hozzá, hogy végezvén csapatokban induljanak haza, senki ne maradjon egyedül. Ő, Nick közvetlen a folytatás előtt pár szóban közölte, menni kíván. Al és Ed elkísérték lakásáig, melyet a Führer utalt ki neki a Central közelében. Egész úton nem szóltak egy szót sem, odaérve viszont megnyugtatóan rámosolyogtak. Nicket ez békével töltötte el, de nem volt képes viszonozni a gesztust, csak hálásan biccentett feléjük és belépett a lépcsőházba. Már csak arra emlékezett, hogy beesett az ágyba és elaludt.

 Most pedig itt van. Az idősotthon jól szuperál, az öreg nénik és bácsik kitörő örömmel köszöntötték őt. Fiatal kora ellenére a lány inkább kötődött az idősekhez, mint a gyerekekhez. Valahogyan nem vonzotta őt a gondolat, hogy kicsikre vigyázzon vagy akár beszélgessen is velük. Sosem vállalt el bébiszitterkedést. Talán azért, mert csak egy idősebb testvére van, és nincs első unokatestvére, csak másod. Szülei sem olyan fiatalok, és ő több időt töltött nagyszüleivel, mint akár harmincöt éves nagybátyjával.

 Nick gondolatai visszatértek a kiindulóponthoz. A bál. Még most is összeszorult a szíve, ha rágondolt, arról nem is beszélve, hogy az óta is erős üldözési mániában szenved. De legalább tisztában van a fóbiájával. Nem értette, hogyan viselkedhetett ilyen szánalmasan… Elvette az eszét a gondolat, hogy meghalhat. Pedig nem félt a haláltól. Olyan dolgokban hitt, aminek hála semmi baja nem volt az elmúlással, úgy hitte, a halál nem a vég, csak valami másnak a kezdete. Inkább hajnal, mint napnyugta. Nem változott meg semmi azóta, hogy két éve egy crestes bevetés alkalmával szintén pusztulás fenyegette. Vagy talán mégis?

 Szúró érzésként hatolt elméjébe az Elric fivérek képe. Azóta jobban megismerte őket. És pont a támadás előtt táncolt és beszélgetett velük. Ed és Al. Al és Ed. De nem táplált irántuk olyan erős érzéseket, amiért ne nézhetett volna szembe bátran a megsemmisüléssel. Vagy…?

 Újabb rándulás. Nicknek eszébe ötlött, amit Haseto kezét bámulva gondolt: „De ha legalább még elmondhattam volna… Ha elmondhattam volna nekik…­ neki…”

 És Nick immár teljesen összezavarodott.

Noah, a szép cigánylány, két barátjával költötte el a vacsorát. Al és Ed a müncheni éjszakában a shambalai eseményekről számoltak be. Odakint eszelősen tombolt a szél és már lógott az eső lába.

 - Szóval azt mondjátok, ezt a szegény Nicket nagyon megviselte a támadás?

 Ed bólintott, majd lenyelte a falatot. - Al szerint rossz ötlet volt magára hagyni.

 Al bólintott: - Biztos rosszul érezheti magát egyedül… Te mit gondolsz, Noah?

 A lány félredöntötte szép fejét, röviden elgondolkodott, és csak aztán válaszolt: - Magam sem tudom, mi lenne a legjobb. Az elmondottak alapján úgy sejtem, Nickolette nem mindig vágyik társaságra. Ezzel ellentétben, a reakciójából ítélve, ilyen még nem történt vele, ezért talán mégis jobb lenne, ha valakinek kiönthetné a szívét. Szerintem, ha a hónap végén visszatértek a világotokba, beszéljetek vele.

 A fivérek bólintottak, bár cseppet sem voltak biztosak a dolgukban.

 - És ha ezzel a csak felhánytorgatnánk a rossz érzéseit? - akadékoskodott is aggodalmaskodásával Al.

 - Akkor majd megmondja, hogy nem szeretne róla beszélni - vont vállat Noah. Odakint eleredt az eső.

 - De ha mérges lesz? - kukacoskodott most Ed.

 - Ha a miatt mérges lesz, hogy aggódtok érte, nem érdemli meg az idegeskedéseteket - mutatott rá a kérdezett, majd megnyugtatóan elmosolyodott. - De nyugalom, hálás lesz nektek.

 Ed elgondolkozva bólintott. Még kicsivel kevesebb, mint négy hetük van kieszelni valami jó kis szöveget, bármit is reagál majd Nick. A férfi egészen bizonyos volt már benne, hogy minden eshetőségre ki tudnak majd találni egy-egy megoldást.

 Na de most! Vágjuk be, hány gramm egy-egy atom mólnyi értéke!

 Napokon belül Nick visszatért a Centralba, és heteken belül eszébe jutott, mit keres Haseto. Valamit, aminek segítségével pont úgy nem létezővé teheti az egyenlőség elvét, mintha csak Bölcsek Kövét használna. A lány most épp egy könyvhalom gyűrűjének közepén ült, és bámult kifelé az ablakon, az esőbe, miközben ujjai a húrokon jártak. Mostanában csak a gitározás képes elterelni a figyelmét borús gondolatairól. Egyszerűen hülyének érezte magát. Ő sosem volt valami depressziós természetű, mindig vidáman mosolygott, vagy élvezetét lelte mások felbosszantásában. Most meg úgy jár-kel, mint egy élőhalott.

 - Esőt az esőnek! - dörrent be üvöltve Ed a könyvtárajtón, mire Nick megfordult és kimeresztette a szemét.

 A férfi kutyamódra megrázta magát, aztán Al a nyakába ugrott, kis híján padlóra fektetve bátyját. Mindketten tartottak valamit a kezükben. A két férfi - egymás hegyén-hátán - közelebb döcögött hozzá, és fogpasztareklám--vigyorral átnyújtották a két színes virágcsokrot a kötetek felett. Eddig a lány úgy nézett rájuk, mint két diliházból szabadultra, most azonban felnevetett. Maga mellé állította gitárját, és mindkét csokrot elvette, majd nagyot szippantott belőlük. Rózsa, liliom, nárcisz, orchidea, és még valami különleges ibolyaszerű virágból állt a bokréta.

 - Ilyenkor nem nyílnak már virágok - mosolyodott el elnézően a lány.

 Al győzedelmesen mosolygott: - A müncheni virágárusok sok mindent tudnak…

 - És a hosszúszárú ibolya? - Nick szeme ravasz csillogással várta a választ.

 - Bevallom, az az én művem volt - sóhajtott mélyet Ed. - Mikre nem képes egy kis alkímia…!

 Nick arca ismét derűs lett, és hol egyik, hol a másik csokrot tapogatta. - Köszönöm. De nem tudom, miért kapom.

 - Egyrészt, mert születésnapod volt - magyarázta Ed. - Fordulj!

 A lány kissé meglepődött a parancson, de végül hátat fordított a férfinak. Érezte, amint az a hajával matat, majd karja súrolja a vállát.

 - Úgy vettük észre, hogy nem hordod túl gyakran. Eddig csak bálon láttuk rajtad - magyarázta közben Ed. - Ezért úgy gondoltuk, itt az ideje változtatni a dolgon, és ezt adjuk neked.

 De mit?, gondolta Nick, mikor pillanatnyi fémes hideget érzett nyakán, Ed pedig hátrébb lépett. A lány közelebb ment az ablakhoz, és a fény visszaverődésében megnézte magát. Nyaklánc. Egy gyönyörű nyakláncot kapott, melyen apró alkimistakör virított medál gyanánt. Nick elmosolyodott.

 - Ezt sose fogom tudni megköszönni - nézett szembe a fiúkkal, akik csak zavartan vigyorogtak.

 - Elég köszönet nekünk az, ahogyan most érezheted magad - legyintett Ed.

 - Hogy érted? - döntötte félre fejét a nő, miközben ujjai a nyaklánc körül matattak.

 - Úgy látjuk, hogy tetszik neked az ajándékunk - magyarázta feszülten vigyorogva Al. - Szóval, talán tudtunk egy kis boldogságot is okozni neked…

 Nick még mindig kérdőn nézett rájuk, így a fiatalabb Elric folytatta: - Olyan szomorú voltál a bál után… És mi nem tudjuk, pontosan mit érzel… - fejezte be mondandóját célzatosan.

 Nick felsóhajtott, a csokrokat egy asztalra fektette, majd leült a könyvek bástyázott biztonságába. Kézbe vette gitárját, és halk pengetés közben mesélni kezdett.

 vissza