Két Mustang

 

 Riza a tükör előtt állt, és mozdulatlanul nézte magát.

 Ezt egyszerűen nem tudta elhinni. El akarta, de nem ment.

 Mint egy valóra vált álom…

 Sőt, ez egy valóra vált álom.

 Ő mindig azt vallotta, hogy hagyjuk a dolgokat a maguk rendjén történni – mármint a magánéletben. Erre jött két taknyos kölyök, és bekavart. Na nem mintha baj lenne! Sőt, nagyon hálás nekik. Van miért…

 Bárcsak beszélhetne velük a nagy esemény előtt.

 Jó, hogy Maria, Sheska és Winry körbeugrálják, de mintha kicsit eltúloznák a dolgot… Azért nem olyan nagy hűhó ez. Oké, az emberrel egyszer történik meg. Jobb esetben. Vele csak egyszer fog, ezt már kislány korában elhatározta! Ő ki fog tartani, és ha nem akar egy 3 mm-es titángolyót a hátsó felébe, a másiknak is ki kell. Rendben, ez azért túlzás.

 - Ó, hadnagy, ez ruha…! – vijjogott fülébe Sheska, félbeszakítva gondolatmenetét. – Olyan csodálatos! Úgy irigylem magát, hadnagy!

 - Ugyan, Sheska… - mosolyodott el Riza. – Hisz’ a legegyszerűbbet választottam.

 - Mégis, csodásan áll magán! – sóhajtott elismerően Maria is.

 - Ugyan, alhadnagy… - szerénykedett Riza, mire Winry még rátett egy lapáttal:

 - Mintha csak magára öntötték volna! Én is így akarok majd kinézni…!

 Riza elpirult. Egyre gyakrabban tette ezt mostanság. Mintha többször hoznák ilyen helyzetbe… Pedig eddig még akkor sem futott pír arcára, mikor szemtelen hímneműek utána füttyögtek az utcán.

 Végül is, a változás jó.

 Hogy az irodában mennyire lesz pozitív, az meg majd kiderül. Rajta nem múlik, ő úgy fog viselkedni, mint eddig, ha kell. A lényeg most a majdnem-újdonsült oldalbordáján van.

 Jó ég…! Hiszen most, mindjárt!

 Nem igaz, hogy most kell rátörnie az izgalomnak, pedig már vagy két órája készülődik!

 Vajon minden rendben lesz…? Rendben kell lennie!

 A két Elric is vigyáz a rendre. Meg még jó sokan. Hol lehetne gubanc…?

 Ó, hát nem eszébe jutott a két „taknyos kölyök”…? Edward és Alphonse. Drága gyermekek…

 Riza arcán egy mosoly terült el, ahogy visszaemlékezett, hogyan juttatták el ide a fivérek.

 Ide, a saját esküvőjére.

 

 - Naaaa, Mustang!

 - Hagyjatok békén!

 Vagy fél évtizede még így állt a helyzet. A két szőke a fejébe vette, hogy összehozza két munkatársát, s épp a férfit „puhították”. Vagy inzultálták. Nézőpont kérdése.

 - Mondja már meg neki, hogy mit érez! – fűzte Ed.

 - Szép pár lennének! – így Al.

 - Hagyjanak békén! – Roy kínjában hol tegezésre, hol magázásra váltott.

 Idegesen kilazította nyakkendőjét – épp egy újonnan kinevezett ezredes beszédét hallgatták, akinek kérése volt, hogy ne egyenruhában, hanem öltönyben jelenjenek meg a résztvevők. Riza a közelben ült, elegáns blúzban, ünnepi nadrágban és kardigánban. Roy gyakran sandított oldalt, Feléje; s ezen buzdultak fel Elricék.

 - Hé, Főnök…- dőlt előre a Roy háta mögött ülő Havoc; szájában egy fogvájó lógott, a cigarettát kitiltották. – A fiúknak igaza van… Meg egy kávézásba vagy sétába még senki sem halt bele.

 - Nem fogok randevúzni Hawkeye hadnaggyal – igyekezett leszögezni Roy, miközben arcán már kínos izzadságcseppek folytak le.

 - Na de miért…? – nyávogta Al, s igyekezett szomorú képet vágni.

 - Könyörgöm, fiúk, Ő a kolleginám! A beosztottam! – fakadt ki idegesen sziszegve Mustang, mire Breda is bekapcsolódott a beszélgetésbe Havoc mellől:

 - Uram, én is az egyik tiszttel járok, mégis jól megvagyunk…

 Fuery Havoc másik oldaláról áthajolt Bredához, s nagy szemeket meresztett:

 - Jársz Veronicával?

 - De még mennyire! – húzta ki magát büszkén a kérdezett, de ömlengése előtt Farman hűvösen megjegyezte Fuery mellől:

 - Talán egyszerűbb lenne, Uram, ha belemenne a dologban.

 Mustang sóhajtott. Ha Farman ellene van, minden elveszett, kész és pont.

 - Na már, Mustang…! – böködte az oldalát Ed, sunyin vigyorogva. – Csak nem beijedt a híres Láng Alkimista…?

 Mustangnál itt szakadt el a cérna, szemei felizzottak, egy másodperc alatt felpattant, és Rizára mutatva elkiáltotta magát – az új ezredes beszédének kellős közepén:

 - Hawkeye hadnagy! Eljönne velem szombat délelőtt sétálni?

 Az egész Central tipikus a „légy halálát is visszhangoztató” csendben bámult kidülledt szemekkel a (most még) zavartalan Royra. Riza egy ideig közömbösen méregette főnökét, majd vállat vont.

 - Miért is ne?

 Roy ajkára elégedett félmosoly kúszott fel, majd észrevette magát, és tisztelgett az új, mellesleg teljesen leamortizálódott ezredes felé:

 - Elnézést a zavarásért. Kérem, folytassa. Nagyon érdekes és tanulságos nézeteket oszt meg velünk.

 Majd Mustang nyugodtan visszaült.

 

 Riza elmosolyodott, ahogyan erre visszagondolt.

 Persze a Führernek nem jött be a bezavarás, így mindketten jó kis büntetőmunkát kaptak – Roy majd’ megrohadt a sok kitöltendő akta felett -, de megérte. A hétvégi randevú szinte eszményire sikeredett, és bár Roy – nagy randiguru mivolta ellenére – bakizott kicsit zavarában, Riza csak mosolyogva intett ezekre. Vasárnap kora délelőtt aztán Roy azzal állított be, hogy este csodás darabot adnak a színházban, és van rá két, privát páholyos jegye… plusz egy hatalmas csokor vörös rózsát is a kezébe nyomott.

 Ugyan csupán a tizenötödik találkozó után tegeződtek össze – Riza addig elvből és megvárattatásból nem ment bele -, már a legelső után erősödött bensőséges kapcsolatuk. Mustang legyőzte félénkségét – lövése sem volt róla, miért ilyen kis gyáva, hogy nem mer közeledni, mint a többi nőnél -, Riza pedig kevésbé hivatalos hangnemet ütött meg. Utána a férfi már erős célozgatásokat tett, miszerint el tudná képzelni maga mellett a hadnagyot, illetőleg szívesen kipróbálná vele a szerelem „művészeti ágait”. Riza pedig ismét csak legyintett. Ha Mustang igazán akarja Őt, várni fog.

 És várt.

 Konkrétan egy évet.

 Csak az első csókra – vagy annak egy elődjére.

 Pontosan az első randi évfordulóján történt a dolog. Roy felkísérte Rizát a találkozójuk után, egészen az ajtajáig, majd spontán lehajolt és a nő ajkaira tapasztotta a sajátjait. Szenvedélyesebb érintést nem tett - ezt is farzsebre vágott kezekkel „követte el” -, és Riza valószínűleg nem is engedte volna. Mosolyogva búcsúztak el.

 Aztán a rá következő tizenötödik légyottot követően – ismerős, ugye? A tegeződés jubileuma – jött az igazi csók. Jó fél percig, míg a levegő tartott – és Riza viszonozta.

 Egyéb testi kapcsolatra nem volt szükség. Szerelmük – amit persze csakis a munkán kívül ápoltak – kiteljesedett az ölelésekben, kis érintésekben, csókokban… nem kellett több. Barátaik ismerték a főbb mozzanatok részét, s a teljes egyesülésre csak annyit mondtak: majd az esküvő után. A célszemélyek ugyan még nem is gondoltak lakodalomra, már megjósolták nekik, hogy igenis lesz.

 És most itt vannak – van.

 Két év múltán kezdett Roy utalások elejteni az örök együttéléssel kapcsolatban, sírig tartó hűséget emlegetett, és csak akkor lépett, mikor Riza már nem pufogta le, csak titokzatosan mosolygott. Kapcsolatuk ekkor tartott öt éve.

 Mustang először a rangidős Hawkeye-rokon beleegyezését kérte, majd mikor megkapta, azonnal Rizához sietett. Délután négy óra volt, mikor minden teketória nélkül benyitott, és a kanapén olvasó kedvese elé térdelt. Riza pislogott egy darabig, majd nemes egyszerűséggel már akkor igent mondott, mikor a kifulladt Roy még csak a gyűrű dobozát tudta előkotorni.

 Szavak nélkül értették egymást…

 

 - Hadnagy! – Riza megpördült a hívó szóra, és két vigyorgó szőke szemébe nézett.

 - Fiúk… - mosolyodott el hálásan.

 - Csodálatosan néz ki, hadnagy! – ugrálta körbe Alphonse.

 - Köszönöm, Al – hunyta le boldogan szemeit Riza, majd ismét felnézve látta, hogy csak hárman vannak az öltözőben. Ed valószínűleg kiküldte a lányokat. – Jaj, fiúk…

 A két testvér összepislogott, ahogy csillogni látták a nő szemeit.

 - Valami baj van, Riza…? – lépett hozzá közelebb Edward, mire a hadnagy mindkettejüket óvatosan átölelte.

 - Ezt nektek köszönhetem… hálás vagyok.

 - Ugyan – vörösödtek a srácok, megveregették Riza hátát és elhúzódtak.

 Ed a karját nyújtotta Rizának, Al előkapta fényképezőjét és előre sietett.

 - Készen áll, Mrs. Mustang? – vigyorgott a Fullmetal, a kérdezett pedig csilingelő kacaj hallatott.

 - Készen. De vigyázzatok, mert most már két Mustang fog kikészíteni titeket…!

 - Most megijedtem.

 Ezzel a szőke nő és férfi összemosolygott, majd elindultak.

 

 Roy figyelte, amint párja Edward oldalán belépked. Gyönyörű volt… lélegzetelállító.

 Büszkén elmosolyodott, ahogy Riza mellé ért. Al vakuja villogott, Elysia már most készen állt a gyűrűkkel. Edward büszkén elfoglalta a helyét, mint násznagy.

 Ha nincs a két Elric folyamatos szekírozása… Roy hálás pillantást vetett Edre, aki kivételesen nem öltött rá nyelvet, csak vigyorgott, mint a vadalma.

 Roy emlékezett: pontosan fél éve kérte meg Riza kezét. És egyáltalán nem bánta meg. Durván fél évtizednél is többet várt Rá, már nem akartak évekig jegyben járni.

 A Central hangyabollyá vált: mindenki segíteni akart. Glacier és Elysia mindenképpen az édességek elintézését akarták elvállalni, Maria Winryvel és Sheskával a ruhákat, Elricék (hála Al túlbuzgóságának) a díszítést, Armstrong a helyszíneket, a csapata (Havoc, Breda, Fuery, Farman) pedig a zenét és szórakozást.

 És előre kaptak egy utat… nászutat egy szigetre… Maestől.

 Roy arcára szomorú mosoly kúszott fel.

 Maes…

 Ő mindig tudta, hogy elveszi Rizát… s előre elintézett mindent a nászúttal kapcsolatban…

 Az ezredes szíve összeszorult, bár biztos volt benne, hogy Hughes lábát lógázva, vigyorogva néz le egy bárányfelhőről, odafentről, és figyeli az esküvőt, majd a lakodalmat.

 Felemelte a fejét.

 A templom mennyezetén angyalok zenéltek, hirdetve a Mennyország nagyságát. Az apró szárnyas teremtmények mosolyogtak, táncoltak… Roy pedig elképzelte, ahogy Maes csatlakozik hozzájuk, a többi gyászolt szeretteivel együtt.

 Méghozzá azért, hogy megünnepeljék együtt az ő és Riza boldogságát.

 - Köszönöm, Maes…

 

 - …amíg a halál el nem választ?

 - Igen.

 - …amíg a halál el nem választ?

 - Igen.

 

Vége