Nem akarsz elégetni?

 

 

 - Acél nagyobb kár nekem, mint haszon…

 - Ugyan, uram, ezt maga sem gondolja komolyan.

 Riza Hawkeye már teljesen hozzászokott főnöke ilyesfajta kitöréseihez. Roy Mustang ezredes szeretett panaszkodni, még ha nem is gondolta komolyan, vagy nem volt rá oka.

 - Nézze meg, Hawkeye… - bizonygatta most igazát. – Délen a földdel tett egyenlővé egy gyárat… Mountain’s Valley-ben zavargást szított, mert nem tetszettek neki a kísérleteik…

 - Tudom, uram – csitítgatta Riza, és pár aktát az íróasztalra tett. – Átnéztem a jelentéseket.

 - De összeverekedett egy alkimistával Nyugaton, aki meg merte jegyezni, hogy nem illik a magassága a korához… - erősködött Roy, de csak egy érdektelen pillantást kapott válaszul, mire sóhajtva eltette a tudósítást.

 - Uram, Fuery őrmester jelentette, hogy láttak valamit az úgynevezett ’13-as raktár’ környékén… - Riza életében ritkán lepődik meg, de most mintha déja vu érzése támadt volna.

 - Már megint…? – nyögte Roy, és hátradőlve fél kezébe temette arcát. – Azt hittem, egyszer már tisztáztuk ezt velük… micsoda gyáva bagázs… Miért nem hordja szabadon a haját?

 A hirtelen témaváltás miatt Hawkeye egy pillanatig nem tudott válaszolni, de aztán tényszerűen közölte: - A protokoll szerint a hat centiméternél hosszabb hajat fel- vagy összekötve kell hordani.

 Roy sóhajtott. – Bugyuta szabályok… Pedig jól állna magának.

 - Ebben kételkedem, uram – jött az elutasító, de illedelmes válasz.

 Roynak beugrott, mit mondott jó barátja, Maes Hughes alezredes, s most fél könyökre támaszkodva az asztalra dőlt.

 - Holnap majd meglátjuk.

 - Hogyan, uram? – Riza kérdő pillantással fordult felettese felé, aki titokzatosan mosolygott.

 - Ha holnap civilben elkísérne Hughes alezredeshez, kiengedve viselhetné a haját.

 - Nem kaptam rá engedélyt, uram, hogy elkísérjem.

 - Engedély megadva. Van kedve jönni?

 

 Kellemes, tavasz eleji hűs, mégis napsütéses idő volt. Riza a puha szőnyegen ülve játszott Black Hayate-tel. Kényelmes, kék garbót viselt, fölötte rozsdaszín inget, alatta bézs nadrágot bordós-lila övvel. Fülében világos lila követ csillantott meg a napfény, ajkán kedvenc szájfénye csillámlott nedvesen, amit a katonaságnál nem használhatott.

 Haját kiengedte.

 Az ezredes azt mondta, itt, az irodájában várja. Hayate-et itt hagyhatja, ha gondolja. Már délután egy óra volt, szombat, így a lehető legkevesebben lézengtek a katonaság épületében, senki sem nyitott be. A gond csak az volt, hogy Roy se nagyon szándékozott belépni.

 Riza rámosolygott kutyusára, aki nagy hévvel csóválta a farkát, mikor nyílt az ajtó és a fekete hajú férfi esett be rajta. Jobban lihegett, mint Hayate.

 - Bocsásson meg, hogy késtem… Csak beugrottam ezért…

 Megpaskolta vállán a virágcsokrot, amire Riza előzőleg egy képtelen pillanatig azt hitte, neki hozta. Most katonásan felpattant és tisztelgett.

 - Semmi baj, uram.

 - Ne legyen már ilyen hivatalos… - kérte elnéző mosollyal Roy. – Vendégségbe megyünk.

 - Értettem, uram.

 Mustang sóhajtva feladta, de kilépés előtt még megfordult az ajtóból:

 - Mondtam, hogy jól állna a kiengedett haj… Induljunk.

 Nem látta, hogy Riza zavartan pillant utána, s csak aztán követi. Kilépve a szabadba a férfi fehér sálját megfújta a szél, s a fekete zakót összébb húzta sötétkék, nyitott nyakú ingje felett.

 Csendben ültek be az autóba, majd Roy vezetésével elgurultak.

 - Kíváncsi vagyok, hogy van Elysia… - jegyezte meg az ezredes elgondolkozva.

 - Úgy gondolom, jól, uram. Legalábbis az alezredes fotói alapján kitűnő egészségnek örvend.

 Roy elmosolyodott az enyhe ironizáláson, és befékezett a Hughes rezidencia előtt.

 - Hamarosan megtudjuk, csal-e a látszat – jegyezte meg, és szállt is volna ki, de Riza egy gyámoltalan érintése megdermesztette. – Igen?

 - Meggyűrődött az ingje, uram… - magyarázta Riza, ahogy elsimította az inggallért, és a férfi mellkasán a gyűrődéseket.

 Roy csak pislogott, majd beidegződött mozdulatokkal követte a kiszálló nő példáját, és becsengetett. Maes nyitott ajtót, és vidáman hátba verte barátját:

 - Ó, hello! Milyen csinos a kísérőd, Roy! Csak nem ez az első randitok?

 Roy előre idegelte magát, de Riza akkor már rég Glaciernél volt a konyhában, és Elysiával ismerkedett.

 - Hughes… Még egy ilyen a nap folyamán és lefokoztatlak takarítónőnek…

 - Te csak ne aggódj, mindent összehozok! – vigyorogta Maes, és beterelte Royt a konyhába, majd csillogó szemekkel kezdett pózolni etetőszékben ülő kislánya mellett. – Nézze meg az ember, hát milyen nagyot nőtt apuci tündibündikéje! Ugye milyen ennivaló kislányom van, Riza?

 Riza zavartan mosolygott, és csak helyeselve bólogatott. Roy félmosollyal nézte, miután Glaciernek adta a csokrot.

 - Bocsássanak meg neki… - mosolygott elnézően Glacier, s elkérte kabátjaikat, majd leültette őket a nappaliban, rendezgetve egy vázába virágait. – Most van az etetés- és altatás idő, Maes ilyenkor mindig teljesen bezsong.

 - Az alezredes úr nagyon szereti a lányát… - állapította meg Riza, mikor Maes eltáncikált az ajtó előtt az ásítozó Elysiával, hogy lefektesse aludni.

 - Igen, rajong érte – nézett szintén férje után Glacier. – Megnézi, ahogyan lefekteti?

 - Örömmel, köszönöm – hálálkodott Riza, és követte Maest.

 Glacier utána pillantott, majd Royra mosolygott. – Nagyon jó választás.

 - Hogyan…? – jött zavarba Roy, és inkább le is tette poharát, mielőtt kiönti.

 - Oh, sajnálom, ha tolakodó vagyok! – nevetett szabadan Mrs. Hughes. – De annyira összeillenek Rizával!

 - Öhm… mi… vagyis mi nem… tartozunk össze – magyarázta kissé zagyván a férfi, mire az asszony meglepetten pislogott rá.

 - Nem? Mire vár hát? Látszik, hogy szereti.

 Szeretné? Szeretné Riza Hawkeye-t…? Ez lenne az a furcsa görcs a szíve tájékán, mikor látja a nőt…? A kényszer, hogy megszólítsa, megérintse, innen ered?

 - Ugyan… - motyogta, és a rettenhetetlen Láng Alkimista most inkább hasonlított érzelmi káoszban senyvedő kamaszra, mint érett férfira.

 - Riza is vonzódik magához, higgye el… - ütötte a vasat szelíden Glacier. – Látszik a szemeiben. Talán nem vette észre, de mielőtt válaszolt volt a férjem vagy az én kérdésemre, magára pillantott, mintha bíztatást várna.

 - Maga szerint bízik bennem? – nézett el a kanapé irányába Roy, ahonnan Riza állt fel.

 - Csak magában… - felelte Glacier. – Csak kis ideje ismerem, mégis megtapasztaltam, mennyire zárkózott és nehezen oldódik… Magával mégis… fesztelenebb.

 - Elvégre több éve dolgozunk együtt… a felettese vagyok.

 - Most legyen inkább a barátja – mosolygott az asszony. – Megérdemlik. Mindketten.

 

 - Bíbíbíbí! Búúúú…! Hihihá!

 Riza az ajtóból figyelte, ahogy Maes rövid bohóckodásának hatására Elysia nevetgélt, majd fáradtan lehunyta a szemeit és álomba merült, halkan szuszogva. Maes még mosolyogva nézte, majd büszkén kihúzta magát:

 - Hát nem tündéri…?

 - De igen, uram… - mosolygott Riza, nézve a kislányt.

 - Jaj, félre a formalitásokkal, Riza! – suttogta derűsen Maes, ahogy a nő közelébe lépett. – Na, hogy telik a napja ezzel a bohóccal? – célzott Royra.

 - Délután egy óra tizenkét perckor találkoztunk a központban, és kocsikáztunk ide.

 - Semmi más? – biggyesztette félre ajkait az alezredes, Riza pedig megrázta a fejét. – Jaj, az a gyáva nyúl…! – sóhajtotta Maes színpadiasan. – Hogy nem tud lépni…

 - Hogy érti ezt, uram? – szaladt fel Riza szemöldöke a furcsa célozgatásra.

 - Ugyan, kérem! – legyintett Hughes, mosolyogva. – Roy nem meri randira hívni, Riza, ez az egy baja. Életének legnagyobb baklövése lenne pedig elszalasztani az alkalmat…

 Riza hálás volt a sötétítésnek, hogy nem engedte az árnyék láttatni zavarát.

 - Mégis miért hívna az ezredes úr randevúra engem? Kapcsolatunk csak a munkára koncentrálódik.

 - Ez már rég nem munkakapcsolat, Riza – mosolygott Hughes, és szemüvege vidáman csillant meg a kintről jövő kevés fényben. – Maga Roy jobb keze, és ezt Ő is tudja. Na, menjünk!

 Maes vidáman terelte vissza a nőt, közben egyre hangosabban dicsérve a kislányát. Amint beléptek a nappaliba, az alezredes a nejére kacsintott, és lehuppanva mellé átkarolta. Riza ismét helyet foglalt a szemben lévő kanapén.

 Kellemesen elbeszélgettek, olyan öt óra magasságáig. Glacier finom falatokat készített, így a vendégek jóllakva álltak fel és búcsúzkodtak. Mikor integetve beszálltak az autóba és elhajtottak, Maes leeresztette kezét, Glacier derekára, és feleségére mosolygott:

 - Ugye szerinted sem a központba mennek vissza?

 - Hát, ha ért valamit a célozgatásunk, akkor nem – mosolygott vissza Glacier, és forró csókot váltottak, míg odabentről mocorgás hangjai szűrődtek ki.

 - Ó, a kislányom felébredt! Megyek, tündérkém! – reppent vissza a házba Maes.

 Glacier utána nézett, majd mosolyogva, ingatva fejét behajtotta maga mögött az ajtót.

 

 - De uram, a központ nem erre van… - egyenesedett ki Riza, mikor Roy a helyes sarok előtt eggyel fordult le.

 - Tudom – felelte mosolyogva az ezredes. – Reménykedem benne, hogy nem bánná, ha megnéznénk a folyópartot… Nos?

 - Ahogy gondolja, uram – helyezkedett vissza Riza.

 Nem mutatta, de enyhén bizseregni kezdett a gyomra. Nem tudta elképzelni, pontosan mi fog történni parton, de álomképei voltak. Ezeket viszont gyorsan szétkergette. A felettesével fogja a folyót látogatni. Mindketten érzéstelen, kemény katonák. Mégis mi történhetne?

 Fesztelen csendben telt a pár percnyi út. A kocsi halkan zümmögött, a kellemes hang andalító érzést hagyott maga után. A lemenő nap sugarai betörtek az ablakokon, és narancsosra festették az alakokat. Roy szinte néma nyikorgással fékezett egy híd előtt, majd kipattant, hogy ajtót nyisson Rizának.

 - Köszönöm, uram – szállt ki a nő, majd megvárta, míg felettese az autóba dobja sálját, bezárja a kocsit, elindul, majd mosolyogva int neki, hogy kövesse.

 - Még nem is mondtam, Haweye… - fordította hirtelen fejét Roy a nő felé, aki megfelelő távolságban sétált mellette. – Köszönöm, hogy nem engedett kiállni Sloth ellen.

 Riza még emlékezett az esetre. Edwardék összekaptam a homunculusokkal. Sloth, a vízzel játékszerként bánó emberutánzatot akarta Roy, a lánggal dolgozó alkimista legyőzni. Persze, hogy nem engedte az ezredest hülyeséget csinálni; kigáncsolta, és oda küldte, ahol szükség volt rá: Edwardékhoz. „Tüzet szüntessen, kérem! Használhatatlan egy vízszörny ellen!”

 - Természetes volt, uram – felelte most kimérten, bár jól estek neki a szavak.

 - Ugyanezt tette Scarnál is… - Roy még mindig őt vizslatta.

 Riza erre az esetre is úgy emlékezett, mintha tegnap lett volna, pedig évekkel ezelőtt történt: az ezredes kesztyűje elázott az esőben, így képtelen volt tüzet csiholni. Ő maga erre nem jött rá, hanem máglyára akarta küldeni Scar, de Riza időben kigáncsolta. „Esőben aztán sütheti a tudományát! / Igaza van, ezredes, ázott kesztyű nem szikrázik!”

 - A feladatom a feletteseim megvédése, uram.

 - Szólíthatom Rizának? Bánná, ha tegezném?

 A kérdések hirtelen érték a nőt, mégis spontán gyorsasággal válaszolt: - Ahogy Önnek jól esik, uram.

 - És Te, Riza? – váltott már pertura Roy. – Szólítanál Roynak, tegeznél, mikor civilként beszélgetünk?

 - Uram…

 - Ha megkérlek…?

 - Ahogy szeretné…d, Roy. – Rizának furcsán jött a szájára a formalitás kihagyása. Az évek alatt a magázást, az uramozást szokta meg, jó katonához és beosztotthoz illően. Örült, hogy Roy talán szeretne közelebbi, barátibb kapcsolatot létesíteni ezzel, mégis, félt… Nem attól, hogy Roy nagyon sok más nőnek csapja a szelet és udvarol még intenzívebben, hanem mi lesz, ha így nem tudja megvédeni? Ha ennek a tartásnak a feloldása oda vezet, hogy nem figyel majd eléggé a körülményekre, a külső hatásokra?

 Riza már megmondta Winry Rockbellnek is, hogy míg valaki meg kell védenie, fegyvert ránt…

 S ez a valaki nem más, mint Roy Mustang.

 Aki most hálásan, felszabadultan rámosolygott.

 - Máris jobb így, nem? – kérdezte hálásan.

 Riza bólintott, és lassan minden rossz érzése szétfoszlott.

 

 Évek múltán Riza egyedül ült a parton. Köveket próbált kacsáztatni, de elnyelték őket a habok. Hayate mellette feküdt, és lomhán csóválta farkát.

 Tavasz volt. Ugyanolyan tavasz, mint akkor…

 Royt azóta lefokozták, majd lassan feljebb emelkedett. Ha minden jól megy, hamarosan kinevezik Führerré, mivel King Bradley halála óta nincs vezetője az Államnak. Edward eltűnt egy másik világban, majd az ottani ellenség támadásával tért vissza. Az Elric fivérek ismét eltűntek a Kapun túl, amit a munkájához visszatérő Royjal együtt zártak be. A két szőke most ismét tud utazgatni, de csak ők ketten, ezzel munkát adva a Nemzetnek.

 Riza tisztán emlékezett, milyen volt, mikor az ezredesi rangjából kiesett Roy visszatért, és parancsokat osztogatott. Később Ő tette helyre az okozott károkat is, és segített Elricéknek „világot cserélni”. Szemfedőjét már mindenki megszokta, és szárnyra kélt a mondás, miszerint úgy tűnik, mindegyik Führerük félszemű lesz ezentúl…

 Riza támogatta Royt. Végig. Nem ment utána a bajban, mert tudta, egyedül kell boldogulnia. Mikor sikerült minden, amit Mustang eltervezett, ismét mellette állt.

 Azonban egy-két hónapja minden megváltozott. Roynak többé nem volt szüksége védelemre, segítségre. Hiszen, mint már Riza végiggondolta, csak idő kérdése, mikor állhat az ország élére… Mindenki Őt akarja. Ami egyáltalán nem csoda. Ezekben az időkben Roynak aggódni se volt ideje. Nem hogy foglalkozni egy női beosztottal…

 Riza sóhajtott, majd szomorú mosollyal simogatta meg alvó kutyájának fejét, aki erre álmosan felpillantott. Riza kivette szájából a botot, amit rágicsálva álomba ringatta magát, és messze, a bokrok közé dobta.

 

 Roy civil ruhában, a füvet figyelve lépdelt. Nem nézett se jobbra, se balra, csak elmerült gondolataiban.

 Az idő pont olyan, mint évek óta minden tavasz. De átélt Ő már teleket is… Mégis minden jóra fordult. Edward néhány ellenséges katonát hozott a Túloldalról, majd visszatért, helyretenni a dolgokat a másik világban. Alphonse követte. Ők hárman zárták le a világokat összekötő Kaput. Mondhatni, eldobták a kulcsot. A támadást a Centralban visszaverték, majd Roy igyekezett helyretenni mindent. Végül Elricék rájöttek, hogyan utazgathatnak ide-oda, és most megint itt tespednek. Azt viszont nekik is köszönheti, hogy őt akarják Führernek…

 Szóval, minden rendben, a helyén van. Talán csak a szeme nem. Ujjait a fekete anyaghoz érintette, mely fél arcát eltakarta. Vissza se akar gondolni, miért lett szüksége rá. Legalább már megszokta, és az ezzel kapcsolatos tréfákon képes szívből mosolyogni.

 Valami mégis hiányzik… Valaki…

 Mióta elkezdődött ez a választási, vagy minek is nevezze, hercehurca, egyre nagyobb űr tátong a belsőjében…

 Talán azért is jött ide, hogy kiderítse, vagy csak kimondja, mi is okozza ezt az érzést.

 És akkor meglátta.

 És amint meglátta, úgy tudta: Ő az.

 Riza a folyóparton ült. Black Hayate a közelben szaglászott, biztos játékot keres. Roy látta a nő arcán az elgondolkozó, szomorú kifejezést.

 De neki nem ez a fájdalmas pillantás hiányzott, mellyel a hullámokat ostorozta… Hanem a mosolya…

 Elhatározta magát. Nagy, határozott léptekkel indult el, Felé.

 Leült a puha fűbe. Nem néztek egymásra. Mégis mindketten tudták, pontosan kivel van dolguk.

 - Köszönöm.

 Ez az egyetlen, őszinte, biztos szó viszont képes volt Royra irányítani Riza tekintetét.

 - Tudod, hogy nélküled semmire se jutottam volna? – nézett a bordós barna szemekbe Roy.

 Riza meglepődött… azóta nem tegezték egymást, mióta Bradley-ről kiderült, hogy homunculus. Nem válaszolt, várta a folytatást.

 - Még az is, mikor egyedül hagytál gondolkodni… a javamra vált. Túl jól ismersz, igaz? – A férfi végig összekapcsolta tekintetét a nőével, és most elmosolyodott. – Évek óta a gondolataimat is kitalálod… egybeforrtunk. Nem érdemes tagadni, legalábbis szerintem. Hónapok óta érzem a hiányod, de csak most jöttem rá, mit is jelent ez. Bánnád, ha Te lennél a titkárom? Hamarosan Führer leszek, hála leginkább Neked…

 - Ez nem így van – fordította el arcát a folyó felé Riza. – A saját erődből jutottál idáig. Nem érdemlem meg, hogy magad mellé, az oldaladra emelj…

 Rövid szünet után a nő folytatta:

 - Még ha ez is minden vágyam… hogy Veled legyek…

 - Mi tart vissza? – Roy nézte a nőt, s halkan kérdezett. – Mi akadályoz a boldogságban?

 - Te… - jött a suttogó válasz. Riza torkát fojtogatta valami, mégis ki kellett mondania. – Nincs szükséged már rám… Tudjuk mindketten… Minek erőltetni? Semmi értelme. Csak hátráltatnálak… Miért kéne így, ennek tudatában melletted maradnom?

 - Mert szeretjük egymást.

 Riza szeme enyhén kikerekedett, de még mindig a habokat bámulta.

 - De már mióta… - folytatta Roy. – Riza, ne tagadd… én sem teszem. Jó ideig hülye voltam, egy idióta, hogy nem vallottam be magamnak. De most épp itt az ideje.

 - Nem tudhatod, milyen szeretetet érzel pontosan…

 - Valóban nem. Nem tudom szavakkal elmondani…

 Roy gyengéden maga felé fordította Riza arcát, és közelebb hajolt hozzá. Ajkaik egymáshoz tapadtak, és a gesztust hamarosan a nő is viszonozta. Kevesen tudnak parancsolni az érzéseiknek, de a szerelem útjába nem szabad állni.

 Gyengéd csók volt. Tele érzelemmel, ami talán kicsivel több volt, mint szerelem. Ragaszkodás, szeretet, vágy… az egymásra találás boldogsága.

 Lassan szétváltak, és a férfi rövid ideig még kezében tartotta szerelme arcát, majd hátrébb húzódott.

 - Ha talán Te is így érzel…

 Riza válasz helyett szinte fellökte Royt, ahogy nagy hévvel átölelte.

 Roy elmosolyodott, és viszonozta az érzelemkitörést.

 - Kell nekünk még valami egymáson kívül? – kérdezte mosolyogva.

 - Nem hiszem… - válaszolta Riza, de szavaira rángó érzés cáfolt rá.

 Mindketten nagy szemekkel néztek a nő nadrágját cibáló Hayate-re, majd felnevettek.

 - Na jó, kutyus, Téged még beveszünk… - engedett nagy kegyesen Roy, hagyva, hogy Hayate az ölébe másszon, gazdája mellé.

 Riza mosolyogva simogatta meg kutyája fejét, akit boldogan csóválta farkát. Egy idő után felpillantott, mivel Roy már jó ideje őt figyelte, furcsa kis mosollyal arcán.

 - Mi az? – kérdezte meglepődve.

 - Szeretlek.

 Roy őszinte mosolyát látva Riza rövid szünet után ugyan, de boldogan jelentette ki:

 - Egy Láng gyújtotta Lángra a szívemet – nevetett. - Én is szeretlek.

 - Nem foglak felemészteni a tüzemmel? – humorizált Roy.

 - Majd teszek ellene egy hideg pisztolycsővel…

 - Ááá, ez hogy került Hozzád?!

 - Mindig magamnál tartom… Ki tudja, mikor lesz rá szükség…

 - Ugye az ágyba nem fogod magaddal hordani?

 - Hová gondolsz! Perverz!

 - Áúcs! Ezt miért kaptam?

 - Mert pajzán gondolataid vannak!

 - Nem is igaz…

 

Vége