VIII. Közjáték

 

 

- Ne oda! - kiáltott fel kétségbeesetten Nick. Szavait hatalmas puffanás követte - Ed leesett létrájáról.

 Al fejcsóválva figyelte, amint bátyja kiterül a padlón. Ma volt az első nap, hogy együtt dolgoztak, és épp díszítést imitáltak a Central báltermében. Nick rendezte az előzőleg alkímiával elkészített kis ballonokat, szalagokat, és Eddel ő, Al akasztotta a megfelelő helyre. Ed épp egy masnit próbált elhelyezni saját ízlésének mintájára, de Nick szerint így a díszlet nem szimmetrikus. Edward kis híján szívinfarktust kapott a hirtelen kiosztástól, és a földön landolt. Most sértődötten felpattant:

 - Hogy képzeled, hogy csak úgy leszólod a gusztusomat?! Oda teszem ezt a szerencsétlen papírmasét, ahova akarom! - lobogtatta meg kezében a masnit.

 - Nem azt mondtam, hogy nem teheted az ízlésed szerint sehova - replikázott a nő -, csak épp nem pont arra a négyzetcentiméterre kellett volna tenned! Ha féltenyérnyit arrébb tolod, még talán szimmetrikus is lesz!

- Kit érdekes, hogy egyenletes-e vagy nem?! A lényeg, hogy akárhol is van, jól mutasson! Tedd, ahova akarod! - Ezzel Ed Nicknek dobta a masnit.

 - Oh, köszi - mosolygott az, majd félretessékelve Edet, féloldalasan felmászott a létrára és öt centivel az előbbi helyéhez képest felakasztotta a díszt.

 Ed morgott valami nem túl kedveset, és leült szétválogatni a többi díszítőfigurát. Végül sértett önérzettel felmorgott, de inkább Alhoz intézte szavait: - Még mindig nem tudjuk, mit keresett Roy Rush Valley-ben.

 - Arra gondolsz, amikor magához hívott minket, hogy kiossza ránk ezt a feladatot? - kérdezte Al, egy másik létrán egyensúlyozva.

 - Igen - bólintott Ed, miközben eltolt magától egy kupac papír masnit.

 - Engem keresett - fújta ki a levegőt Nick, mikor sikerült fél kézzel leerőltetni magát a szilárd talajra.

 - Téged? Mégis minek? - kérdezte értetlenül Al.

 - Kiküldött, hogy hozzak el neki egy ottani küldöttségtől pár aktát - magyarázta Nick az ablakok díszeit igazgatva. - Gondolom csak el akart szabadulni a munkából, mert miután felhívott, hogy új megbízatása van számomra, közöltem, nem tudok menni, az aktákat még nem adták a kezembe; ő felajánlotta, hogy értem jön. Azt mondta, a Führernek így biztos azonnal kiadják majd a lapokat, és egy füst alatt fel tudja vázolni, milyen küldetésekre számíthat az ezredem.

 - Lusta disznó - morogta Ed, és felakasztotta az utolsó papír gömböcskét egy kiálló szegre.

 A három alkimista elégedetten állt a terem közepén. Most, hogy a díszítés mintája kész, nem kell a bál napján veszekedni, melyik masnit hova tegyék.

 - Most képzeljétek el ugyanígy a termet, csak papír helyett valódi, színes díszekkel - kérte Nick.

 Al fantáziája azonnal beindult, aranyos-ezüstös és narancsos vibrálást képzelt a papír egyhangú fehére helyett. Elméjében már látta, amint az Államiak lágy, andalító zenére keringőt lejtenek, majd a szerelmes párok kivonulnak az erkélyre…

 - Na akkor most szedjük le a papírokat - csettintett Nick jobb kezével, és újult erővel vetette magát a munkába.

 A fiúk felnyögtek, és odavonszolták magukat az őket tárt karokkal váró létrákhoz…

 

 - Ó, remek! - lelkesedett egyszerre Al és Nick, mikor október tizenkettedikén, közvetlenül a bál előtti napon az immár kész, valóban feldíszített termet figyelték.

 Ed kedvetlenül lihegett mellettük - tettette, hogy megviselte őt a létrára mászkálás.

 - Csodálatos lett! - tapsolt egyet örömében Al, és széles mosolyt villantott látszólag alélt bátyjára.

 - Végre kész - huppant le Nick egy székre, és oldaltáskájából előhúzott egy tubust. - Ha megbocsátotok, bekrémezem a vállam… Egyre többet fáj mostanában… - magyarázta tettét, és levette pulcsiját. Alatta fekete topot viselt, és a spagettipánt mentén a dobozka tartalmát hegekkel csúfított bal vállába masszírozta.

 - Máskor is előfordult ilyen? - aggódott Al, miközben figyelte, hogyan pakol el a nő.

 - Hogyne - mosolygott a lány, és derültsége láttán Ed a szemét forgatta. - Körülbelül nyolc éves lehettem, mikor egy csúnya kerékpárbaleset miatt kis híján eltört a bal vállam. Aztán, miután már hivatalosan is megkaptam az Eső nevet, egy küldetés alkalmával mellettem robbant egy bomba. Automail kezet akartak nekem adni, de én szerettem volna megtartani a sajátomat, mert bár nehezen, de mégis meg lehetett gyógyítani. Fél év lábadozás után már meg tudtam mozdítani az ujjaimat.

 Al felfigyelt rá, hogy Nick ezeket a tényeket úgy mondja, mint aki beletörődött, és élvezetét leli a mesélésben. Rápillantott bátyjára, akinek már nem lehetett végtagjait megmenteni, és látta, hogy Ed rövid ideig irigykedve hallgatja a beszámolót a gyógyulásról, majd némán sóhajt.

 - Egy év után fel is épültem - folytatta elgondolkozva Nick -, de aztán persze mindig a bal vállamat találták el. Nem tudom, emlékeztek-e rá, de mikor együtt harcoltunk Mrs. Knight ellen, a férj téglapotyogást idézett elő, és egy jókora kődarab pont rám esett. Na, az is a beteg vállamon koppant.

 - És nagyon fáj? - kérdezte kivételes részvéttel Edward.

 Al és Nick is döbbenten pislogtak rá, végül a kérdezett szedte össze magát: - Már hozzászoktam.

 Ezzel Nick felvette pulóverét és átmeneti szövetkabátját, majd rámosolygott a fiúkra: - Holnap találkozunk! Alig várom már a változást… Remélem, van öltönyötök. Én még egyszer rákérdezek a zenekarnál, el tudnak-e jönni.

 - Remélem, nem vonják vissza - motyogta Al, miközben Nick ép vállára dobta a táskáját.

 - Nyugi, ha nem is tudnak jönni, még mindig van egy tervem - kacsintott Nick. - A Crest pár tagja elég muzikális természetű, és szerintem, ha valami baj van, szívesen szerveződnének csoportokba, hogy aztán felváltva zenéljenek.

 - Milyen változásról beszéltél?

 Nick meglepetten Edre pillantott, aki magyarázatképpen idézte a nő szavait: - „Holnap találkozunk! Alig várom már a változást…” Milyen változást?

 Nick felnevetett: - Teljesen mindegy, csak egy elszólás volt. Szerintem most siessetek haza és pihenjétek ki magatokat - kacsintott ismét, majd bezárult mögötte az ajtó.

 

 Másnap Ed ásítozva figyelte a zenekar tagjait, amint próbáltak. Végül mégis előkerültek, nem volt ok az aggodalomra. Még több, mint másfél óra maradt a bál kezdetéig, de a szervezőknek már ott kellett lenniük. Természetesen Roy, mint Führer, egy perccel sem fog korábban érkezni, sőt, lehet, hogy a hatás miatt még késik is egy fél órát. Al megrovóan nézett bátyjára:

 - Megmondtam, hogy aludj rendesen, és ne olvass hajnalig! Roy ragaszkodik hozzá, hogy minden alkimistalányt felkérjünk táncolni, de te így nem fogod bírni.

 - Jajj, Al, ne légy már úgy oda. - A mondat újabb ásításba fulladt. Ed laposakat pislogott, majd eszébe ötlött a kérdés, amivel talán lefoglalhatja öccse gondolatait: - Az öltönyeinket elhoztad?

 Al rápislogott fivérére, majd kinyitotta a száját és becsukta.

 - Al…

 - Megnézem! - ezzel a kistestvér elviharzott.

 Ed elégedetten mosolygott magában; igen, valóban sikerült lekötnie Al gondolatait.

 Nick abban a pillanatban lépett be a hatalmas, belső kapun, mikor a fiatalabb Elric kiviharzott rajta. A nő két jókora dobozt cipelt, így nem látta, merre igyekszik. Ed hozzálépett és fél kezébe vette az egyik dobozt. Nehezebbre számított, de így sem volt egyszerű cipelni. - Mi ez?

 - Papírtányérok. - A kartonládikó tompa puffanással ért padlót. Nick felegyenesedett, és megnyomkodta bal vállát. - Már csak a tányérok fele nincs kitéve, az evőeszközök viszont készek. Segítenél? Még körülbelül tíz ilyen csomag vár kint, a bejárat előtt.

 - Persze, menjünk - egyezett bele Ed. Reménykedett, hogy a friss őszi levegő kissé felélénkíti majd, így követte a kifelé igyekvő lányt. Az röviden hátrapillantott a válla felett: - Al hova igyekszik?

 - Amilyen szerencsések vagyunk, otthon hagyta az öltönyünket. Azt futott ellenőrizni - magyarázta sóhajtva a férfi, majd végigézett Nicken. Az farmert, és egy fekete pulóvert viselt sportcipővel. - A te báli ruhád hol van?

 - A női öltözőben - lökte ki a bejárati kapu egyik szárnyát lábával Nick, majd a küszöb elé mutatott: - Dobozok.

 És valóban, még nyolc darab kartonláda várt arra, hogy bevigyék a bálterembe, majd kipakoljanak belőle… Ed mélyet sóhajtott, majd felkapott két dobozt automail kezével és követte visszafelé a szintén cipekedő lányt, hogy aztán megszabadulva terhétől futhasson újabb rakományért.

 Arról nem is szólva, hogy majd nekik kell kipakolni is belőlük…

 Edward Elric kezdte málhás szamárnak érezni magát.

 És ez az érzet csak erősödött minden eltelt tíz perc után…