vissza

VII. Múlt és jövő találkozik

Edward és Alphonse Elric, Roy Mustang parancsára, csütörtökön ebéd után feletessük irodája felé baktattak. Még mindig nem tudták, mit akarhat Roy pont a vizsgák napján tőlük, és így ez volt szóváltásuk témája - ismét.

- Szerintem csak idegesíteni akar minket - véleményezte Ed a cselekedetet. - Méghozzá azért, mert nem állhatja, mikor mi pihenünk, neki meg dolgozni kell.

- Ugyan, Bátyó, ne légy már ilyen negatív vele szemben! - korholta testvérét Al. - Biztos vagyok benne, hogy fontos dolgot akar mondani, különben nem vonatoztatott volna ide minket otthonról.

- Igaz is! - csapott tenyerébe a másik szőke. - Kifizettetem vele az útiköltséget!

A fivérek végre-valahára céljuk elé értek. Útközben találkoztak ezzel-azzal, ilyen-olyan ismerősökkel, Alex Louis Armstronggal, Sheskával, Maria Ross-szal és Jean Havoc-kal, és mindegyikük minden áron beszélgetni akart velük. Legfőképpen arról a másik világról…

- Huh… - lihegte Ed. - Legközelebb álruhában jövünk ide. - Mosolyogva nyitott be az irodába (a kiírást már meg sem nézték), kopogás nélkül, majd felpillantott - s elállt a szava.

A velük szembeni egyének megfordultak az ajtó csikordulására, és Ed már láthatta: nem tévedett. Átellenben az egyik személy pont ugyanolyan képet vágott, mint a fivérek. Végül mégis ő éledt fel, s csípős hangon megjegyezte:

- Sosem hittem volna, hogy még nőni fogsz.

Mikor Ed éles visszavágásra készült, legnagyobb döbbenetére öccse már a felvágott nyelvű nyakában lógott, boldogan harsogva:

- Nick! Úgy örülök, hogy megint találkoztunk! Ezer éve nem láttuk egymást, a szememnek se akartam hinni az előbb!

- Én is így vagyok, Al - mosolygott a lány, jobban mondva a nő, és fél kézzel megveregette a fiú, még inkább férfi hátát. Ed meg is jegyezte, kissé sértetten:

- Al, szállj már le róla, úgy viselkedsz, mint egy gyerek.

Öccse zavart mosollyal kászálódott le az Eső Alkimista nyakából, és végre Roy is felszólalt:

- Végre itt vagytok.

A fivérek haptákba vágták magukat.

- Mit akar, Mustang…? - kérdezte Ed, és nagy flegmán tudomást sem vett öccséről és a közelében álló nőről.

- Ne légy tiszteletlen! - csattant fel hirtelen Nick. - Munkaügyben jöttél, így Roy nem csupán Mustang, hanem Mustang Führer, világos?

Ed megforgatta a szemeit. Igen, Roy elérte, hogy Führer legyen, de most se dolgozik többet, mint ezredesként. Szerencsére a miniszoknyát még nem sikerült bevezetnie, nőkkel sem tudta körülvenni magát, a szebbik nem alacsony száma miatt.

- Ja, persze, Führer! - tette hozzá gúnyosan.

Úgy tűnt, a nő még rövid ideig gondolkozik azon, visszaszóljon-e, de végül úgy döntött, érdeklődő pillantást vet Royra. Az sóhajtott, majd hátradőlt székében, fél szemét a másik két férfi között járatva.

- Reméltem, hogy megismeritek egymást - biccentett. - Bár gondolom, kedves Acél és Páncél Alkimista, azt nem tudják - váltott hirtelen magázásra -, hogy a Rain Alchemist lassan már másfél éve Állami Alkimista.

Ed egy pillanatra elmerengett testvérén. Al már két éve Állami, és a fantáziadús Páncél Alkimista nevet kapta. Persze simán átment,a vizsga nem volt nagy dolog számára. Aztán fejébe hasított az infó: Nickolette Glaeist, az Eső Alkimista, már nem a Crest, hanem az Állami szervezet tagja.

- Tényleg? - ujjongott fel ekkor Al. - Jajj de jó! És hogy-hogy? Azt hittem, a Crest-tagok véleménye nem egyeztethető az Államiakkal!

Nick elmosolyodott. - Amióta Roy Mustang a Führer, változtak a dolgok. A háború alatt a Crest a vezetőjévé választott engem, s én tavalyelőtt úgy döntöttem, a legjobb, ha mind csatlakozunk az Állami Alkimistákhoz. Most a Crest egy külön részleg, melynek tagjait leginkább szóvivőként vagy hírnökként küldik ide-oda, illetve az alkímiával építik újjá a lerombolt épületeket, és fakasztanak vizet a sivatagban. Én pedig - tette hozzá, széles vigyort vetve Edre -, az ezredesük vagyok.

A Fullmetal fintort vágott a nőre. Annak ruhája nem árulkodott pozíciójáról; kék farmert, fehér inget és kék nyakkendőt viselt, fekete cipővel.

- Oké, de ez még nem ok arra, hogy csak úgy idehívassanak - vetette oda a szőke flegmán.

- Valóban! - csapott tenyerébe Al. - Miért is vagyunk itt? A vizsga miatt?

- A vizsga? - Roy először értetlen képet vágott, majd világosság gyúlt elméjében. - Ó, a vizsga! Nem, nem a vizsga miatt. Dehogyis. Ugyan már. Micsoda képtelen ötlet. Nem. Nem.

- Na mondja már! - dörrent rá Ed.

- Azért hívtam ide az ezredest urat és az őrnagyot, mert az ezredes asszonnyal együtt idén Önökre vár az Állami Alkimisták Báljának a megszervezése.

A három előtte álló alkimista csak pislogott, majd Al óvatosan feltette a kérdést:

- Magyarul: Nick, Ed és én fogjuk összehozni azt a bizonyos őszközépi bulit?

Roy nyugodt mosollyal bólintott. Aztán Edwardnál kiugrott egy csavar - na nem szó szerint, csak képletesen:

- Ezzel kell dolgoznom? - mutogatott Nickre.

- Van nevem is, törpe! - dörrent rá Nick, bár a megszólítás nem volt helyén való: Ed már legalább fél fejjel túlnőtte, pont úgy, mint Winryt.

- Nem vagyok hajlandó ezzel a beképzelt libával együttműködni! - jelentette ki a férfi dacosan, és oda se figyelt öccse nyugtató szavára. Al közben teljesen ledöbbent, hogy viselkedhet eddig érettnek és komolynak hitt bátyja ilyen gyerekesen.

- Parancs - jelentette ki még mindig derűsen Roy.

Ed pillanatig Royra meredt, majd rezignáltan sóhajtott. - Értettük, uram! - jelentette ki öccsével egyszerre.

- Helyes - bólintott elégedetten a Führer, majd Nickre nézett. - Ezredes?

- Én is értettem, uram - válaszolt a nő, olyan hangnemben, mintha egy retardálthoz beszélne.

- Akkor lelépni - sóhajtott megkönnyebbülten Roy, majd hozzátette: - Azt hiszem, ellógom a vizsga másik felét… Semmi kedvem a tűző napon órákon át nézni a szerencsétlenkedőket…

- Már megbocsásson, Führer, de ezt nem teheti meg. - Roy balszerencséjére Riza lépett be; biccentve az Elriceknek és Nicknek; karján kötegnyi papírt hozott, majd hangos puffanással letette az aktákat az asztalra. - És búcsút mondhat az ebédszünetnek is, ugyanis ezeket a lapokat mihamarabb ki kell töltenie.

A Führer felnyögött, mire Ed megeresztett egy széles, kárörvendő vigyort.

- Na ne… - Roy megtört szemmel bámult fel Rizára. - Ugye ezt nem gondolja komolyan, Hawkeye…?

- Álljon neki, uram - felelte szárazon a nő.

Roy utoljára még felsóhajtott: - Rendben, akkor ezredes, ezredes, őrnagy, holnaphoz egy hétre kezdjék a munkát. Lelépni.

A hármas haptákba vágta magát, majd kuncogva kisiettek az irodából, magára hagyva a könyörgő Royt és a határozott Rizát. Odakint aztán kirobbant belőlük a nevetés.

- Mintha máris házasok lennének… - jegyezte meg lenyugodva Ed, majd a szabadba lépve belemosolygott a napba.

- Alig várom az esküvőjüket! - tette hozzá derűsen Al.

- Szerintem se kell már sokat várni rá… - jegyezte meg Nick, majd megállt a Central kapujában. - Én erre megyek tovább - mutatott háta mögé, mikor látta, hogy a fiúk az ellenkező irányba fordulnak.

Az Elric fivérek megtorpantak, majd Al - mivel Ed gyerekes módon nem volt hajlandó Nickhez szólni -, megbeszélte a nővel, melyik nap és hol találkozzanak, hogy nekikezdhessenek a szervezésnek. Szerencsésen megállapították, hogy egyikük sem szervezett még soha semmilyen rendezvényt, majd derűsen rámondták: majd lesz valahogy! Végül elváltak útjaik.

- Hú, én már alig várom az idei bált! - lelkesedett Al a bátyjának. - Keresek egy szép kis alkimistalányt, és felkérem táncolni, hátha lesz belőle valami!

- Jaj, Al, nyugodj le - mosolygott Ed. Igazából rossz érzése volt. Ezeket a bálokat - noha csak két-három éve jöttek divatba -, ahogy hallotta, nagyon jól őrzik. Ennek oka kell, hogy legyen… A megfelelő védelemről idén pedig nekik kell gondoskodniuk.

De nem ez volt az egyetlen baja.

Mégis mi a fenének kell neki azzal a Rain-nővel együtt dolgoznia?!

vissza