vissza

VI. Új világ

A tizennyolc éves Edward Elric, és tizenhét éves öccse, Alphonse, együtt babusgatták Rose gyermekét. A kicsi nagyon viccesnek találta, mikor a két ifjú ugyanolyan bugyuta képet vágva ugrándoztak előtte. Rose és Winry Rockbell egy fa alatt ülve figyelték a tó partján játszadozó bagázst.

Edward kiegyenesedett és körülnézett. Riesenbool. Az egyik otthona, a shambalai. A másik világban pedig Münchenben él. Milyen szép hely az is. Mikor anno Al utána jött oda, úgy volt, sose térnek vissza Shambalába. Aztán valahogyan, ki tudja, hogyan, felfedezték azt a képességet magukban, hogy tudnak utazni a két világ között… Hogy hagyhatták volna ki ezt a nagyszerű lehetőséget? Így bármikor láthatták a különböző helyeken élő barátaikat. Most hol itt, hol ott vannak. Shambalában még Állami Alkimisták, Münchenben kémiát és fizikát tanulnak egy egyetem nevű oktatási központban.

A nyárvégi szél belekapott Ed hajába, lágyan cirógatta az arcát. Az Acél Alkimista immár férfi lett, és bár automail végtagjai még szükségesek, öccse, Alphonse visszakaphatta saját testét. És nagyon jól megvan vele. Most is Rose csemetéjével játszik.

Al a bátyjára mosolygott, mikor észrevette, hogy figyeli őt. Úgy örült, hogy itt lehetnek! Igaz, az a másik világ nagyon szép és jó, de mégiscsak alkimista, mégiscsak itt vannak a legrégibb barátai, és ha már egyszer az idők során Állami Alkimista lett… És így legalább nem fogják lekésni Roy Mustang és Riza Hawkeye esküvőjét. Mert Al biztos volt benne, hogy előbb-utóbb Roy megkéri Riza kezét. Abban viszont egyre inkább kételkedett, hogy bátyja tényleg annyira szereti Winryt, mint azt sokan gondolják… Ed mostanában nagyon furcsa. Komoly. Teljesen megkomolyodott. És Winryvel csak úgy viselkedik, mint Rose-zal vagy akár Rizával. Végül is mindegy, Ed aztán még ráér dönteni. Amúgy is előfordulhat, hogy a másik világból választ párt. Ki tudja.

De vele, Alphonse Elrickel mi lesz?! Hisz’ ha nem talál hamar barátnőt magának, örökre egyedül marad, s az borzalmas lesz!

Ed viszonozta a mosolyt. És hogy mi is van a homunculusokkal? Velük már nem kell törődni.

Gondtalan élet… Még az automail végtagokkal együtt is.

Előző nap kirámolták az évek alatt összegyűlt shambalai cuccokat. Ed, legnagyobb meglepetésére, egy szilárd esőcseppet talált. Ámulva kiáltott fel - nem is emlékezett, honnan van a parányi kincs-, mikor is Al berontott a szobájába:

- Bátyó, nézd, mit találtam! - és felmutatott egy ugyanolyan cseppet.

Elgondolkoztak az apróságok származásán, de végül csak lemondóan csóválták a fejüket.

Edward most megszorította bal zsebében a cseppet. Jó érzéssel töltötte el, hogy ilyen ritkaságot tarthat ép ujjai között, de nyugtalankodott az eredete miatt.

- Jaj, te kis csibész! - nevetett fel Al, ahogyan Rose babája galléron ragadta.

Ed kizökkent gondolataiból, és megint csak rámosolygott öccsére.

- A végén még lever téged birkózásban! - fenyegette meg viccesen testvérét.

Al ismét nevetett, mire a kicsi is felkacagott.

- Ed! - Winry jött ki a házból a tornácra, s rátámaszkodott a korlátra. Ed észre sem vette, mikor ment be. - Menj a telefonhoz! Roy Mustang keres! Siess!

Edward mélyet sóhajtott, majd fürgén megindult. Rámosolygott Rose-ra, mikor elsietett mellette, s a nő gondtalanul viszonozta a gesztust.

- Itt vagyok - közölte a férfi, mikor beért az előszobába, és kivette Winry kezéből a kagylót. - Hallo! Itt Edward Elric - lihegte, mikor a lány mögött bezárult az ajtó. Hűvös félhomály borult a teremre a kinti verőfényes napsütéshez képest.

- Roy Mustang. - A vonal enyhén recsegett. Lehet, hogy a Láng Alkimista nem a Centralból hívta. - Három nap múlva érek vissza a fővárosba, most épp Rush Valleyban tartózkodok.

- Áh, szóval csavargunk, csavargunk? - kérdezte gúnyosan Ed. Kissé emlékeztetett régi, bohókás önmagára.

- Ez komoly dolog - forrázta le Roy. - Várlak titeket három nap múlva, csütörtökön az irodámban.

- Mégis mit keres Rush Valleyben?

- Hosszú. - A háttérből dübörgés hallatszott. Szóval Rush most sem csendesebb hely, mint mikor Edék is ott jártak. - Lényeg az, hogy csütörtökön ebéd után jelenjetek meg nálam. Szeretném kikérni a tanácsotokat egy ügyben.

- Ó, csak nem ad a szavunkra, kivételesen? - Ed nem tudott betelni azzal, hogy ne szemtelenkedjen kicsit Royjal. Elvégre, már rég nem gyerek, hanem „komoly” felnőtt, és véleménye sokkal többet nyom a latban.

- Jobb lenne, ha nem feleselnél. Még mindig a felettesed vagyok, Edward - intette halkan a Láng Alkimista. Edet természetesen cseppet sem izgatta a dolog:

- Túl kevés a miniszoknya Rush Valleyban, uram?

Roy azonban fáradtan sóhajtott: - Fiam, nem is tudod, milyen nehéz. Itt a nők mostanában mind vagy nadrágot, vagy hosszú szoknyát hordanak. Semmi nőiesség nincs bennük…

- Csak nehogy meghallja Riza Hawkeye, mit beszél… - jegyezte meg szárazon Ed, s egy vízcsepp gördült le homloka mentén.

- Mi?! Hawkeye ott van nálad?! Miért nem mondtad! Elnézést, Haw…

- Nincs itt! - vágott a szavába szinte visítva Ed. - Hogy lehet, hogy félsz egy nőtől? - váltott magázásról tegezésre. Már régóta így kommunikáltak… Ha munkára volt szó, ha feletteseként kellett kezelnie Royt, önözte, egyébként már rég pertut ittak.

- Bagoly mondja verébnek! Majd megmondom Winrynek, hogy…

- Jól van, jól van, ott leszünk csütörtökön! - jelentette ki gyorsan Ed, majd megkönnyebbülten sóhajtott Roy reakciójára:

- Helyes. Várlak titeket. Viszlát csütörtökön.

Ezzel letették a kagylót.

- Roy megint vérszívó módjára viselkedik - jelentette ki Ed, mikor visszahuppant öccse mellé.

Al ránézett, miközben Rose gyermekét csiklandozta:

- Mit mondott?

Ed rásomolygott a babára, aki nagyokat nevetett testvérére, és csak aztán válaszolt: - Beparancsolt minket csütörtökre az irodájába. Rush Valleyben van, de nem árulja el, mi keresnivalója van ott.

- Rush Valley? - csillant fel távolabb Winry szeme, elkapva a helység nevét, s izgatottan ecsetelgetni kezdte Rose-nak, milyen csodás város is az. Az Elric fivérek már nem is törődtek vele:

- Csütörtökre? - gondolkozott el Al. - Csütörtökön lesznek az alkimista vizsgák. Idén egy napra tették a szóbelit és az írásbelit is.

- Na ne - nyavalygott bátyja. - Ugye Mustang nem azt akarja, hogy mi is vizsgáztatók legyünk?

Öccse vállat vont: - Passz. Minden esetre, ha így is lesz, én szívesen vállalom a feladatot - vigyorodott el. - Nagyon izgalmas lehet új tehetségeket felfedezni és osztályozni!

Edward mélyen felsóhajtott. - Szerintem dögunalom lehet. Délután néma csendben, a tűző napon állni és lesni a kis vizsgázók szerencsétlenkedéseit… De legalább a délelőtti néma kussolást megúsztuk.

- Hogy-hogy?

- Roy csak ebéd után vár minket. Gondolom, a vizsga két fele között tartanak egy szünetet, nem?

- De, biztos - hagyta bátyjára Al. - Ez esetben legalább a vizsgalapokat nem nekünk kell kijavítanunk és lepontoznunk.

- Huhh… - Ed látszólag megkönnyebbült. - Mindennemű papír- és szortírozási munkát utálok. Mégsem biztos, hogy a vizsgára hív minket. Akkor mit akarhat?

- Passzolok megint, Bátyó - vont vállat ismét Al. - Eddig se izgatott különösebben, mit akar Mustang, most miért aggódnánk miatta? Különben is, lehet, hogy akkor csak támogatást kíván adni a házunk építéséhez.

Ed elnézett az említett terület felé. Igen. Újraépítik a szülőházukat. Rájöttek, hogy nem megoldás, ha a múltat elpusztítják, mert így nem marad jelenük, ezáltal jövőjük sem. Bár biztos nem lesz ugyanolyan az épület, mint régen, a család jellegzetes illata helyett is csak a festék bűze fogja belengeni, de legalább valami emlékeztetni fogja őket, mégis kik voltak, és talán a jó emlékek is helyet kapnak majd a falak közt. Az építkezés hamarosan megkezdődik, s ők mind kiveszik majd a részüket: barátok, munkatársak, ismerősök. Ez az „esemény” összekovácsolja majd őket, így adva jellegzetes, és remélhetőleg kellemes hangulatot a háznak.

- Meglehet - sóhajtott végül hangtalan Ed, majd rámosolygott öccsére.

Igen. Minden megújul, mégis a régi lesz. A jövő a ház, a múlt az automail, a jelen pedig… csütörtök?

Iroda?
Roy Mustang?!

vissza