vissza

Can You see me, Daddy? - Látsz engem, Apu?

1915., tavasz.

Egy év telt el azóta… Igen, ez az egyéves évfordulója a szerencsétlen történésnek. Egy élet memoárja az a pár szó, azok az érzések, melyeket a hozzátartozók ejtenek ki, amik a szeretteikben zavarosan vagy tisztán kavarognak.

Feketébe öltözött, öt éves kislány állt a sírnál. Édesanyja a háttérben szorította szájára fekete csipkés zsebkendőjét.

- Eltelt egy év… Nagyon-nagyon hiányzol, Apu. Képzeld, a kedvenc dolgaidat csináltuk egész nap, és még este is! Bizony. Sokat énekeltünk, fényképeztünk, játszottunk, meg ilyenek. Tudom, hogy mindig szeretted a cicákat – kértem egyet és kaptam is! Rólad neveztem el, Apu. Maes-nek hívják. Maes cica mindig velem van, ahogy régen Te voltál. Te vagy a példaképünk! Sok mindent tanultam a múlt nyáron, ahogy meséltem, remélem, az idei is ilyen lesz. Anyu szerint Tőled örököltem a szemeimet. Látod rajtam, ugye? Vagy nem látod…?

A kislány letérdelt a fejfa mellé, és arcát a betűknek döntötte. Így Ő jobban láthatta a szemeit. Biztos jobban látja…

- Bocsáss meg, sajnálom, hogy idén olyan keveset tudtam Veled lenni. Az óvodában komoly oktatás folyik. Képzeld, mennyi mindent tudok már! Talán elsőbe se kell majd járnom. De mindig néztem a képeket a falakon, amiken a barátaiddal, vagy velünk állsz, és mosolyogsz… Még mindig emlékszem az utolsó mosolyodra, Apu. Hiányzik a mosolyod, Apu. Nagyon hiányzik. Te vagy a legnagyobb, még mindig, Apu! Te vagy a legjobb!

Fekete hajú, magas férfi állt a némán zokogó Édesanya mellé. Óvatosan átkarolta az asszonyt. Szőke kísérője a háttérben maradt, és lehajtotta a fejét. A férfi egészen szemeire húzta kalapját. Esik. Igen. Csak esik…

- Nem is tudom elmondani, hogy mit érzek. Nagyon sokat gondolkoztam rajta, mit meséljek Neked, hogy felnőttesen beszélgethessünk. Hogy büszke lehess rám. Ugye büszke vagy rám, Apu…? Ugye büszke…

Szőke kamasz fiú és hatalmas páncél csatlakoztak a férfi kísérőjéhez, a domb tetején. A két újonnan érkező lehajtotta fejét, és csak néha pillantottak a lentebb álló alakokra. És a még mindig sírnál térdelő lányra…

- Tudod, örökké hiányozni fog, hogy megérints, az öledbe vegyél, puszit nyomja az arcomra, vagy csak megsimogasd a fejem búbját. Nem látod…? Nem látsz engem, Apu? Én édes, egyetlen Apukám… Szeretlek.

A kislány lehunyta zöldes szemeit, és óvatosan végigsimított a márvány élén. Megsimogatta Apukája arcát.

- Az is hiányzik, hogy játssz velem. Megcsiklandozhatnál! Csikizz meg! Hogy nagyot nevethessek, és Te is velem nevethessél! Apu… fáj. Ez nagyon-nagyon, de nagyon fáj… Megszakad a szívem is… Annyira nagyon…

A kislánynak megremegtek az ajkai.

- Próbálok nem sírni… Megállítom a könnyeimet. Kicsit lenyugszom, oké? Ígérem, nem leszek szomorú.

Szavai ellenére a kis arcocskán lefolytak a könnyek. A kislány igyekezett megkeményíteni hangját, de az meg-megremegett.

- Tudom, hogy nem akarnád, hogy sírjak. És azt is tudom, hogy tudod: bizony sírok. Sajnálom, Apu. Nagyon sajnálom.

Testes, izmos ember állt a páncél és társai mögé. Pár másik férfi kísérte: egy szemüveges, egy ősz hajú, egy pocakos, és egy, ki cigarettáját kivételesen kivette szájából. Mind levették, és mellkasukra szorították kalapjukat.

- Szükségem van Rád. Meg fogom állítani a fájdalmat. Legalábbis megpróbálom. Csak a jóra fogok gondolni. Annyi minden vicces dolog történt kettőnkkel! Mindig szerettem hallgatni, mikor azt mesélted, milyen kalandosan születtem meg. Annyit szoktunk együtt kacagni rajta! Ugye emlékszel rá? Én még igen.

Rövid, fekete hajú nő, és szőkés barna férfi torpantak meg még messzebb a többiektől. Csendben összekulcsolták kezeiket.

- Nem jössz többet haza? Azért egyszer majd próbálj meg hazajönni, jó? Anyunak nagyon nehéz egyedül, Nélküled. Apu, néha…

A kislány hangja elakadt.

- Néha szeretek arra gondolni, hogy nézel engem a Mennyből. Mond csak, milyen a Mennyország? Szép, ugye? Minden oké a Mennyekben, ugye? Angyalokkal játszol, nem? Az Angyalok biztos szeretik a mosolyod, és humorod, Apu. Az Angyaloknak jó ízlésük van, és szép szárnyaik. Neked is van igaz? Meg világító karika a fejed felett! És biztos hárfán játszol. És ha zenélsz, idelent minden ember boldoggá válik. De tudom, hogy majd egyszer én is csatlakozhatok Hozzád! És majd együtt fogunk szárnyalni az égen, meg pihenünk a felhőkön, és piknikezni is fogunk, ahogy régen a parkban meg a kertben!

Barna hajú, szemüveges nő állt a szőke mellé. Néhányan még mögéjük tömörültek. A szemüveg lencséjén megcsillant pár könnycsepp.

- Mindjárt mennem kell. Aludni, az ágyba… Azért remélem, hazajössz. És elaltatsz majd. Tudod; ahogy mindig is tetted. De ha nem… Jó éjszakát, Apu. Kérlek, gondolj rám, miközben álmodok. Szeretnék Rólad, Veled álmodni. Hogy legalább ott együtt lehessünk, még egyszer, sőt, talán utoljára... Nagyon szeretlek, és csak a szeretetedre van szükségem! Hiányzol, Apu.

Vége

vissza