vissza

II. Vándor

Edward Elric egy kastélyban tartózkodott, s hallgatta öccsének egyenletes lélegzetvételét, ami keveredett fülében az eső kopogásával. Az egyre erélyesebben verte az ablakot, majd hatalmasat dördült az ég. Egy pillanatra elsötétült a táj az ekkor becsapó fényes villám után, majd, mintha lenyomtak volna egy kapcsolót, feltűnően elcsendesedett a természet.

Ed léptek tompa hangjára lett figyelmes. Vetett egy pillantást testvérére - az békésen kalandozott Álomvilágban -, majd felállt, s halkan kilesett a folyosóra. Még épp látott egy alakot befordulni az egyik sarkon, így gyorsan utána sietett. Menet közben az illető kilétén gondolkodott, majd halkan megtorpanva kikémlelt a sarokról. Az alak belépett egy szobába, melynek ajtaját félig nyitva hagyta. Ed követte - a puha szőnyeg neki kedvezett, nem lehetett hallani lépteit -, majd egy ügyes bukfenccel az ajtó túloldalára, a zárt szárny elé került, s guggolva figyelt befelé.

A terem, amelyet megpillantott, szemmel láthatóan egy könyvtár lehetett. A polcok elrendezése szintén az ő segítségére volt; látta a két bent lévőt, akik egy olvasóasztal közelében helyezkedtek el, míg ők nem vehették észre őt. Odakintről alig hallatszott be az eső és a villámok kergetőzése, a könyvtár puha félhomályba borult. A köpenyes alak, akit Ed követett, egy asztal előtt áll.

- Tehát, mit akar, Mrs. Knight? - kérdezte reszelős hangon.

Az asztal melletti széken ülő nő gonoszan elmosolyodott. Ed felismerte benne a gótikus szépségű feleséget, aki férjével együtt részt vett a vacsorán. Ugyanaz a fekete ruha volt rajta, ami csak kiemelte sápadtságát. Hosszú, vékony cigarettát vett ki a szájából, s a füstöt a másik felé fújta.

- Örülök, hogy végre megérkezett - jelentette ki mesterkélt hangon, amely csöpögött a sziruptól. Határozott vágású, de beesett arcán ismét átfutott egy vigyor, mikor elővette púderkompaktját, és kiugró arccsontjára pamacsolt egy kevés port. Bármennyire is várt reakciót, a másik csendben maradt, így eltéve a púdert, keményebb tekintettel nézett a köpenyesre.

- Mi tartotta fel eddig? Egyébként, gratulálok a belépőhöz. Eszményire sikerült.

Hát persze!, gondolta Ed. Ez csak az a vándor lehet, aki vacsoránál toppant be, utána pedig csak úgy eltűnt!

- Maga is látta, milyen az idő. És köszönöm a gratulációját - jött a hideg válasz.

- Nos, mit gondol, mi lesz a feladata? - érdeklődött hamis figyelemmel Mrs. Knight.

- Nem érek rá játszadozni. Vagy megmondja, mit akar, vagy elfelejthet a pénzével együtt.

- Nézze meg az ember, hogy felvágták a nyelvét! - csattant fel a nő, majd megnyugodva folytatta: - Nem nehéz az ügy, magam is elintézném, de itt inkább nem lépek akcióba. Gondolom, tudja, ki az az Acél Alkimista - kérdezte mintegy mellékesen Mrs. Knight, de miközben hátradőlt, vizsla tekintettel várta a választ.

Ed teljesen ledöbbent, majd az eddiginél is erősebben kezdett koncentrálni. Mit akarhat ez vele?

- Hogyne.

- Nos, itt van. A testvérével együtt. - Mintha a hír nem lepte volna meg a köpenyest, így a nő enyhén bosszankodva folytatta: - Ha megtudják, min ügyködök, nemcsak a jó hírem, de talán a szabadságom is elvesztem. Ezért radikális lépésre szántam el magam…

Mrs. Knight előredőlt, és hatásszünetet tartott, de mivel a köpenyes ismét nem siettette, lemondó képpel fejezete ki kívánságát:

- Felbérelem magát, hogy ölje meg őket. Először a Fullmetalt, aztán a testvérét. A fizetés első felét már megkapta. A második akkor jön, ha látom a holttesteket.

- Azt kívánja, hogy gyilkoljak? - A vándor hangja fenyegetőbben csattant, mint a kinti villámok bármelyike. A nő hátrahőkölt, majd értetlenül kérdezett vissza:

- Miért kérdi? Nem elég világos?

- Lehet, hogy a Crest Alkimisták nem szimpatizálnak az Állami Alkimistákkal, de gyilkolásra sosem vetemednének.

Crest? Honnan olyan ismerős ez a fogalom Ednek…?

- Ha viszont nem teszi, amit mondok, elfelejtheti a további támogatást, amit az idősotthonának utalunk ki. Akkor pedig - Mrs. Knight önelégült mosollyal húzta ki magát - az idős emberek búcsút mondhatnak a kényelmes életnek… Vissza kell menniük régi otthonaikba, s a szennyeződésektől és bacilusoktól még hamarabb mondhatnak búcsút az életüknek, mint egyébként…

- Melyik a Fullmetal?

- Hm… - A nő megeresztett egy vigyort, majd komolyabban folytatta: - Talán látta is… Az egyik asztalnál, amely mellett megjelenésekor elszáguldott, ült egy páncélba bújtatott férfi, meg egy alacsony szőke…

ALACSONY?! Tudja ám, ki az alacsony!

- Láttam.

- Nos, ha nem csal az értelmem, a páncélos lesz az Acél Alkimista.

Na ne… Már megint? Hát nem igaz, hogy mindenki Alt nézi az Acél Alkimistának helyette!

- Rendben. Mikor kerüljön sor az akcióra?

- Minél hamarabb. Minden esetre… két napon belül. De legjobb lenne, ha már ma este elintézné. Ha lehet, a pincében. Ott jó a hangszigetelés… Megegyeztünk?

- Meg.

Akkor, mikor a két fél kezet fogott, hatalmasat dördült egy villám, s ezt, majd az utána következő sötétséget kihasználva Ed visszafelé lopakodott. Szólnia kell Alnak!

Még hallotta a vándor lépteinek döngését a könyvtár padlóján, mikor belépett szobájába. Az ajtónak simulva várta meg, hogy a köpenyes lekopogjon a kőlépcsőn az emeletre. Sejtette, hogy Mrs. Knight szobája a könyvtár mellett van, túl nagy lett volna a kockázat, hogy felfedezik, ha messzebb megy. Ed, mikor már csend volt kint a folyosón, Alhoz szaladt, s rázogatni kezdte a páncélt.

- Ühm… Csak még öt percet… Ne már, bátyó, még a kakas is szunyál… - dörmögött Al, ahogy bátyjától látta, mielőtt egy utolsó nagy rázás következtében teljesen kiszállt vértezetéből az imitált álom. Hirtelen felült, s Ed csak az utolsó pillanatban tudta elkerülni az acéllal való koccanást.

- Na, mi van?

Ed leült az ágyra, s beszámolt öccsének arról, amit megtudott.

- De jó! Szóval ilyen sokat érünk, és ilyen félelmetesek vagyunk? - csillant fel a páncél, mire Ed halántékán lecsúszott egy vízcsepp.

- Nem egészen… A lényeg az, hogy valaki meg akar minket öletni. Az a nő azt mondta, hogy ha megtudjuk, mit akar elérni, lecsukatjuk. Vajon mi a terve?

- Nem tudom - kezdte Al -, de utána kéne járnunk. Azt mondtad, hogy képes lenne megvonni a támogatást egy rászoruló öregotthontól. Lehet, hogy valami olyan gonoszságot akar elkövetni, ami több ember életét fenyegeti. Hisz’ azt is mondta, hogy ha nem akadályozná a félsz, simán megölne minket ő maga is.

- Igen - bólintott Ed. - Még az érdekelne, hogy ha egy öregotthon sorsa ennyire izgatja azt a vándort, hogy lehetett képes megígérni, hogy megöl minket?

- A szükség nagy úr, tesó… - De Al mást nem tudott mondani. Pár pillanatnyi elgondolkodtató csend következett, amit Edward tört meg:

- Mondd, neked nem ismerős a Crest Alkimista kifejezés?

- Dehogynem! - Al a levegőbe csapott, éktelen csikorgás kíséretében. - Eh…

- Kicsit berozsdásodtunk az esőben - folyt le egy csepp az idősebbik Elric fivér homlokán.

Pár perc múlva már Ed nagyban olajozta testvére páncélját, míg az a Crest Alkimistákról beszélt:

- Olvastam róluk pár könyvet, még mikor Mr. Tuckernél készültünk a vizsgára - kezdte. - Vannak olyanok, akik nem akarnak az állam „kutyái” lenni, de segítenének az embereknek. Belőlük áll össze a Crest szervezet, ami hivatalos céljában hasonlít az Államihoz, sőt módszereiben is, de a felosztása más. Náluk nincsenek ezredesek, vagy egyéb beosztások, mindenről együtt döntenek. Legfiatalabb tagjuk a legutóbbi információk szerint egy ötéves kislány volt, aki édesanyjával együtt lépett be. Bekerülni nem nehéz, a vizsga egyszerű, csak a legalapvetőbb tudnivalók kellenek az átmenéshez, de bent maradni már nehezebb… „Törvényeik” közé tartozik, hogy nem gyilkolnak feleslegesen, minél kevesebb kárt okoznak a környezetben és a természetben. Valami régi félreértés miatt, már nem is emlékszem, mi volt az, az Állami Alkimisták nagyon pikkelnek rájuk.

- Igen, már én is emlékszem - mondta Ed, miközben Al felkarjára cseppentett egy kevés olajat. - Szóval minket nem „feleslegesen” fog megölni. Már ha sikerül neki. Amit kétlek.

- Bizony, mi mindent túlélünk! - értett egyet derűsen Al.

Ebben a pillanatban hatalmas dördülés rázta meg a kastélyt, s lentről szinte azonnal sikoltozás szűrődött fel:

- A pincében! Valami van a pincében!

- Te jó ég, én nem merek lemenni!

- Csak valami szörny lehet!

Az Elric fivérek csak egy pillantást váltottak - s már tudták, elérkezett az ő idejük.

vissza