vissza

Dave vigyorogva koccintott Jamesszel és Michaellel. Mindhárman huszonkét év körüli, erős, egészséges fiatalemberek voltak - benne a "piálós" korban.

- Micsoda spiné... - hahotázta Dave, amint megszemlélte a kapott pezsgő dísz fémdobozát. - Ki hitte volna, hogy a "főnök" az utolsó "munkanapon" ilyen csajszikat osztogat majd...

A fehérre festett fémen egy gyönyörű tündér kóstolgatott kényesen egy pohár pezsgőt. Könnyű, hártyás szárnyai arany színben pompáztak, haja fehér volt, csillámokkal megszórva, félkontyba fogva. Szemhéját lehunyta, vékony teste körül egy lágy lepedő csavarodott, kiemelve alakját.

- Hé, ennek az arca totál olyan, mint azé a csajé, akibe kamasz korodban totál bele voltál zúgva - állapította meg Michael. A srác David gyerekkori barátja volt. Később "vették be" a csapatba Jamest, aki most értetlenkedve elkérte a díszdobozt.

- Kiről van szó?

- Az a csaj három évvel idősebb volt nálam - legyintett Dave Mike-nak, majd James felé fordult. - Volt abban a suliban egy igen mutatós fehérnép, ahová hetedikben készültem. Őszintén szólva az Ő protekciója miatt vettek fel... - Dave zavartan igazította meg laza ingét, és lesújtó pillantást vetett a viháncoló Mike-ra. - Mind hívők vagyunk; Ő is az volt. A templomban, ministráns-koromban ismertem meg. A fiú főministránsok piros "bíborosruhát" kaptak, a lányok semmit. Nem tudom, szerintem ez hülyeség, megérdemelték volna, főleg Ő...

- Mindig ott volt - bólintott komolyan Mike a figyelő Jamesnek. - Mármint a templomban. Néha jobban tudta a dolgokat, mint David.

- Jah - vette át a szót az említett. Égkék szemeit körülhordozta hallgatóságán, beletúrt félhosszú, szőke hajába, és folytatta. - És nagyon jó fej volt. Igazi világi nőszemély. Mindig "Gyereknek" vagy "Kölyöknek" nevezett, és így is tekintett rám, míg én totál belezúgtam. Mivelhogy továbbra is taknyosnak nézett, ölelgethettem, puszilgathattam meg mittomén.

Michael felnevetett, és James sem bírt elfojtani egy vigyort. James nehezen képzelte el a mostani Dave-et, amint egy fantom-nőt szorongat.

- Kuss má' - mordult rájuk a szőke fiatalember, és pezsgőjét szopogatva tovább merült emlékeiben. - Később sok közös dolog kiderült rólunk. Én teniszeztem, már akkor is, Ő pedig csak azért hagyta abba, mert fájt tőle a háta. Aztán nagyon nem szerettük a babákat. Hisztisek, pisisek, taknyosok... Megállapítottuk, hogy nem is akarunk gyereket, inkább maradunk egyedül. Jah, a szüleink is ismerték egymást, sőt, jó barátok voltak. A nagymamája meg egy hajnali mise alkalmával bejött közénk, és szinte azonnal elkapott, hogy én vagyok-e a Rita fia...

- Júj, az durva volt, arra emlékszem! - csapott le az alkalomra Michael. - Törékeny néni volt, alig lehetett hallani, amit beszél. Mikor Dave-hez szólt, csajszikám azonnal odasietett, hogy tolmácsoljon.

- Az ám - bólintott Dave. - Aztán valamelyik szenteste, éjféli mise után jöttem haza apával, és mesélte, hogy ő is megismerkedett a csajjal. Hát, totál ledöbbentem. Apa meg nem győzte dicsérni, milyen kedves lány, meg milyen szép, meg tudom is én... Lélekben nagyon szívesen egyetértettem volna, de csak nem mondhattam, hogy a nálam három fejjel és évvel idősebb fehérnép a szerelmem?! Aztán apa elmondta, hogy a lány édesanyja úgy mutatta Őt be, mint az én egyik legjobb barátomat. Mármint, azt mondta: "Nagyon jóban vannak a fiaddal". Dagadtam a büszkeségtől.

- Képzelem - vigyorogta James, de Dave csak leintette.

- Na mindegy. Régebben meg, mikor egy mise keretében megkaptam a piros ruhát, az anyukáink beszélgettek, és akkor mondta ismét az Ő anyja, hogy "a lányom kedvence a fiad"... Hú, hogy elbíztam magam... Főleg, amikor meg is láttam az Ő vigyorát. Utána le se lehetett lőni.

- Hé, még az első csókotok történetét meséld el! - csapott az asztalra az enyhén illuminált állapotban leledző Michael, mire James szemei kistányér nagyságúra kerekedtek.

- Első... csók?! És akkor még plátói volt a szerelem?

- Mike megint hülye - jelentette ki lapos tekintettel Dave. - Nem volt semmilyen csók, csak egy ártalmatlan puszi. Hajnali misék után mindig volt egy kis kajálás a sekrestyében, önkéntes segítőkkel. Ilyen volt az édesanyja is, Ő meg szaladt hozzá ministrálás után, és besegített neki. Levettem a piros rucit, és azonnal odaléptem. Hagyta, hogy a haját piszkáljam, közben kikérdezett, mit kérek. Nem tudtam, átmásztam a másik oldalára, azt' remegő szívvel, meg nem-mondom-mivel, cuppantottam az arcára. Totál lámpalázban mentem a többi sráchoz, a kajával a kezemben, de nem volt gond; mikor elsietett suliba, szintén puszival búcsúzott. Utána bevezettük ezt a köszönés-formát.

- Nem gondoltál még rá, hogy író légy? - csodálkozott rá James, mire olyan pillantást kapott, amivel egy tömegbolondot is csak ritkán illetnek.

- Mi va'?!

- Nem, de tényleg! - magyarázkodott James, amint Mike-ból kirobbant a nevetés. - Tök jól mesélted el ezt az egészet, azért mondom...

A srácok összenéztek, majd kánonban röhögtek tovább. Csillapodva koccintottak, porzó torkuk pezsgővel hűtötték.

- Na, és mi lett a csajjal?

- Hát, James, megvallom, semmi - sóhajtott színpadiasan Dave. - Elkezdett járni az egyik osztálytársával, úgyhogy lemondtam róla. Pár év múltán érettségizett, aztán felment valahová a pokolba tanulni. Most azt hiszem, megint itthon dolgozik, azt' ki tudja... Néha összefutok Vele, de csak hétvégenként. Két szót váltunk és futunk tovább.

- Ó - adott hangot együttérzésének a még józan James, aztán elmerengett. - És hogy hívták?

Dave hátratámasztotta fejét a kanapén.

- Clarisse. Clarisse volt a neve.

- Cs... Sssss... Fiatalember... Öhm, David...

Dave átfordult a másik oldalára. Meg mert volna rá esküdni, hogy a másnaposság szítja fülében a hangokat. Nem is emlékezett rá, mikor mentek el a fiúk - totál leszívott állapotban -, vagy hogy mikor és hogyan került ágyba... Ráadásul egy légy is repkedett a füle környékén.

Türelmetlenül csapott egyet kezével.

- Áááááhh!

Sikoly. Sikoly?!

Dave szemei felpattantak, felült az ágyban és maga elé meredt. Játszik vele a képzelete, ez tuti.

- Öhm, uram... itt, itt!

Hangokat hall. Michael megmondta, hogy a sok szövegeléstől egyszer felszínre kerülnek a skizo hajlamai. De hogy pont egy nő lesz a másik énje...?! Ugyanis ez a vékony cincogás egyértelműen nőre vallott.

Végül megfáradtan visszazuttyant az ágyba, és lehunyta szemeit. Tudta, mi olyan furcsa. Bár totál másnapos volt - ez biztos, három liter pezsgő és jó pár üveg egyéb alkohol után milyen is lehetne?! -, nem fájt és nem is volt kótyagos a feje. A gyomrával sem volt gond.

- Kérem... - hallotta ismét a nyivákoló hangocskát, és megadva magát felnézett.

Szembe egy arany szempárral.

Kiáltva ugrott fel ülő helyzetbe, és tornázta magát szinte egészen fel az ágy támlájára. Nem akart hinni a szemének.

Hártyás szárnyak, aranyozott frizura, alig valami ruha...

Szembenézett vele a tündér a pezsgő díszdobozáról. Már csak az üvegpohár hiányzott törékeny kezéből.

- Ez nem igaz... - nyögte Dave, és gyorsan végigmasszírozott halántékán. A jelenés nem tűnt el. - Ilyen nincs... Biztos csak álmodom.

A szőke férfi végigcsipkedte a karját, lábát, haját húzta, de a tündér csak félredöntött fejjel, érdeklődve figyelte, és közben az arca előtt lebegett hátrakulcsolt kezekkel, alig pár centire az orrától.

- Azt hiszi, hogy alszik, és közben engem látsz? - kérdezte végül vékony hangján, és kuncogott. Bájos volt. - Téved, én bizony létezem.

- Az nem létezik - jelentette ki komolyan Dave. - Tündérek nem léteznek.

A kis hölgy megrémült, sietve a férfi szájához reppent, és alig pár milliméteres kezét az ajkára tette.

- Sss, ne beszéljen butaságokat! - suttogta. Szinte már csilingelt minden szava. - Nem lát igazán a dolgok mélyére.

- De... - kezdte Dave, amint az apró ujjak lecsúsztak szájáról. - De te... Te a pezsgős doboz díszítése vagy, nem élhetsz!

- Az előbb azt mondta, nem léteznek tündérek - váltott szigorú tekintetre a szárnyas nő. Bohókásan festett, nem illett hozzá ez az arc. - Pedig igenis léteznek; az előbb vallotta be.

- Az előbb...? De hát mikor?

- Amikor a dobozról mesélt - mutatott rá a hölgy. - Hiszen ha ráfestettek arra a valamire, akkor léteznem kell! Nem tagadhatod annak a létét, amit saját szemeddel látsz.

- Na de... - kezdett volna tiltakozni Dave, aztán eszébe ötlött valami. - Na várj csak, te "tündér"...

Kiugrott az ágyból, és a nappaliba sietett. Még hallotta maga mögött a szitakötő-szerű szárnycsapásokat, amint a szétdúlt szobát tovább túrva keresett valamit.

Meglelte. Elégedetten emelkedett fel a kanapé alól, és kétértelmű vigyorral kezdte forgatni a fehér dobozt. Nem találta, amit keresett. A tündér nem volt sehol. Viszont még egy pezsgős pohár állt az asztalon, ráadásul félig töltve...

Megfordult, és rámeredt a kíváncsi szemű szárnyasra. Belátta, hogy tévedett. Ez a valami itt előtte igenis létezett.

Nagyot nyelt.

- Nos? - érdeklődött kedvesen a kis hölgy, és körbe repkedte Dave szőke fejét. - Mire jutott?

- Na jó. Ki vagy te?

A lény kuncogott.

- Már mondtam, mi vagyok. A nevem pedig, egyszerűen csak... Fairy.

- Milyen fantáziadús... - morogta Dave, majd visszameredt Fairyre. - És mit keresel itt? Mit akarsz tőlem?

- Ide küldtek - nevetett csilingelőn a repkedő, és megállt a levegőben a férfi szemei előtt. - Megmutatni az olyan hitetleneknek, mint Ön, uram, hogy hány és hány tündér él még, akár az Ön városában is.

Pár perc múlva David levegőt vett, és roppant értelmesen rákérdezett: - Heh?

- Oh, jöjjön - kacagta a tündér, és őrületes sebességgel körberepülte a szobát. - De jól öltözzön fel, hideg van kint, és perceken belül leesik az első hó!

David valami érthetetlen befolyás hatása alatt cselekedett: arcot mosott, megfésülködött, jó melegen felöltözött, ajtót nyitott a türelmetlen tündérnek, majd követte, ki, az utcára.

- Nézze - állította meg csendben telt percek múltán a fiatalembert a tündér, és egy hajléktalanra mutatott. - Mit lát?

- Egy koldust - állapította meg Dave, rábámulva a rongyos takaróiba burkolózó férfira.

- És ott? - nézett más felé a kis hölgy. Dave követte tekintetét.

Sötét alak közeledett nagy léptekkel, lehelete gomolygott a csípős téli levegőben.

- Nem tudom... - kezdte a szőke, de a tündér egy intéssel elhallgattatta.

- Csak figyeljen - parancsolta. - Nem látnak, és nem is hallanak minket, legyen nyugodt.

A sötét alak körvonalai kirajzolódtak. Sőt, egy másik is feltűnt: az enyhén őszülő férfi egy kislány kezét fogta. Talán apa és lánya lehettek. A férfi vállán pléd, szabad kezében termosz. A lánykánál műanyag szatyor. Mindketten mosolyogtak, vidáman beszélgettek, de a hajléktalanhoz közeledve nagy komolyan elhallgattak.

- Most... - suttogta a tündér, és arany színnel felszikrázott, ami a közeledőket is felékesítette. Láthatóan észre sem vették.

A férfi lehajolt, óvatosan a koldusra terítette a plédet, és mellé állította a termoszt. A lányka a szatyorból szendvicseket tett mellé, majd, amint a férfi felemelte, papírpénzt csúsztatott a foltos mellényzsebbe.

- Látja, ők igazi jótét tündérek voltak - fordult Fairy Dave felé, amint a két alak aranyeső közepette eltűnt szemük elől.

A szőke férfi nem válaszolt, azt a pontot figyelte, ahol a férfit és a lányt utoljára látta.

Fairy végül tovább repdesett. Davidet épp időben élénkítette fel egy orrára hulló hópehely, és a sarkon beforduló apróság után sietett. Szeles utcába érkezett, feljebb húzta sálját, és kapucniját.

- Álljon félre - kérte a kis hölgy, és maga is arrébb röppent.

Dave épp csak félre tudott ugrani. Ahonnan jöttek, két suhanc fordult be maximális sebességgel, és elviharzottak mellettük. David nem értette sietségük okát, míg meg nem pillantotta a késői miséről vagy vendégségből érkező idős asszonyt. Jókora táskája fedetlen célpontot nyújtott a random támadóknak.

A szőke férfi jól sejtette: a kamaszok egy pillanat múltán már a táskával rohantak tovább.

Dave épp nekilódult volna, mikor Fairy csendesen figyelmeztette rá, hogy tehetetlen.

A néni felkiáltott, botját lóbálva igyekezett a srácok után, de látszott rajta, hogy elkeseredve, de beismerte: többé nem látja táskáját.

Épp, mikor megtorpant, mivel elvesztette a suhancokat szem elől, jelent meg szemből egy fiatal nő - karján a táskával. A néni felsóhajtott. Nyilván azt gondolta, csöbörből vödörbe: a nőszemély ellopta a zsákmányt a srácoktól, akik meg tőle nyúlták le.

De a fiatal mosolyogva megállt előtte, és átnyújtotta a táskát: - Tessék, asszonyom, úgy hiszem, ez az Öné...

- Oh, igen, kis drágám - pislogott meglepetten a néni. - Köszönöm, kedvesem... De hogy-hogy nem bántották Önt azok a suhancok...? Hisz' olyan kis törékeny...

A nő kuncogott. - Karate-edző vagyok - mondta kedves büszkeséggel. - Épp óráról jöttem hazafelé, mikor feltűnt az a két kamasz...

Fairy intett, és tovább sétáltak. Egy benzinkúthoz értek, és a női mosdó felé tartottak. Dave ellenkezni akart, de a kis hölgy belé fojtotta a szót, és egy nyitott ajtajú fülkéhez szállt. Dave odaállt, és önkéntelenül is felkiáltott. A lehajtott tetejű csészén egy hófehér arcú, szép középkorú nő ült. Eszméletlenül. Karjai élettelenül lógtak mellette, válláról félig lecsúszott retiküljéből kihulltak a csecsebecsék. A nő nyilván elájult.

- Hát te meg hová mész? - hallott David kintről egy öblös hangot. Valamelyik itt dolgozóé lehetett.

- Olyan régóta van bent... - jött a felelet valahonnan az ajtó mellől. - Megnézem, mi van vele.

Dave automatikusan állt félre, ahogy egy magas, napbarnított arcú fiatalember lépett be a mosdóba. Körülnézett, fekete haja barna szeme elé hullott. Türelmetlen mozdulatokkal seperte el. - Jól van, hölgyem...?

Nem kapott választ, így beljebb merészkedett. Azonnal kiszúrta az elgurult rúzsokat és széttört púdert. Egy nagy lépéssel a fülkénél termett, és azonnal elbődült:

- Mentőt!

- Mi van?! - reagált a kinti kolléga, mire megismételte kiáltását, és vízzel locsolta a nő arcát.

Fairy intett, és elslisszoltak.

- Ennyi elég mára - csipogta, és a férfi lakása felé vette az irányt.

- De... - akart ellenkezdi Dave, és hátrafelé mutogatott válla felett. - Mi lesz a hölggyel?

- Csak legyengült, azért lett rosszul - mosolygott a tündér. - Kórházba szállítják, és két nap múlva kiengedik azzal, hogy vigyázzon jobban, rendszerezze az étkezéseit. Láttad azt a benzinkutast? Ő is tündér volt, még ha szárnyai láthatatlanok is.

David sóhajtott, és belépett lakásába. Leszórta meleg ruháit, amik itt bent már izzasztották, és leült ágyára. A kis hölgy az arca előtt lebegett.

- Azért másztál le a dobozodról, hogy ezeket az embereket megmutasd nekem?

- Nagyrészt - kacagta a tündér, és Dave-re kacsintott. - De nagyon elfáradhattál... - sóhajtott együtt érzőn, és parányi ajkait a férfi arcához nyomta. - Aludj... - suttogta, apró kezeivel lezárva a pillákat.

Dave tiltakozni akart, de ólmos fáradtság vett erőt rajta, és szinte fel sem fogta, de eldőlt az ágyon - s elaludt.

A sápatag téli nap sugaraira ébredt. Kótyagos fejjel ránézett digitális ébresztő órájára. Délután egy órát mutatott. Dave nyögve feltornázta magát ülésbe, és kavargó gyomrára tette a kezét.

- Mi volt ez...? - nyöszörögte, elsápadt, és kirohant a mosdóba.

Tíz perc múlva, víztől csöpögő arccal kilépett az ajtón, és azonnal a nappaliba totyogott. A doboz ott hevert, ahol eredetileg hagyta: a kanapé alatt.

David meredt a képre. Fairy a helyén volt, pipiskedve szagolgatta a pohárnyi pezsgőt. A férfi megszámolta a poharakat. Eltűnt a plusz egy darab.

- Hát csak egy álom volt... - sóhajtotta, végigsimítva homlokát. Leejtette egy párnára a poharát, és nagyjából összeszórta cuccait egy sarokba. Részleges rend keletkezett a nappaliban.

A férfi épp algopyrint vett be, mikor a csengő tetőzte fejében kínjait.

- Megyek már... - morogta, mintha az ajtó előtt álló meghallhatta volna.

Gyorsan farmert húzott alsónadrágjára - amiben aludt -, megigazította atlétáját és övét csatolva indult az előszobába.

- Öhm... szia!

Dave nem reagált. Az ajtó előtt Fairy állt, teljes életnagyságban. Nem, mégsem... Ennek a nőnek a haja és a szeme is sötét, míg...

- Ümm... Tudod, most szünet van, és hallottam, hogy itt laksz... gondoltam, megnézlek pár percre. Persze, ha zavarok, akkor elmegyek, tehát nem gond...

- Clarisse - csukta be végre padlóig tátott száját Dave, és el is mosolyodott. - Dehogy zavarsz! Kicsit másnapos vagyok, de gyere be, örülök, hogy látlak!

- Köszönöm - derült fel Clarisse, és belépett a férfi mellett.

Dave becsukta az ajtót és vendégére nézett.

Fairynek igaza volt.

Tündérek igenis léteznek.

vissza